Könnyű csoportban férfi kéziseink

Kötelező a továbbjutás.

A magyar férfi kézilabda-válogatott többek között az Európa-bajnoki ezüstérmes svéd csapattal a koppenhágai D csoportba került a januári, német–dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság hétfői sorsolásán. A svédek és a magyarok mellett Katar, Argentína, Egyiptom és Angola szerepel a hatosban.

A nemzetközi szövetség (IHF) visszaállította a korábbi középdöntős rendszert, vagyis három csapat jut tovább a csoportokból, majd következik az ág másik csoportjából érkező továbbjutók elleni három mérkőzés, és a középdöntős csoportok első négy-négy helyezettje alkotja majd a legjobb nyolc mezőnyét.

Továbbjutás esetén a magyar válogatott a dániai Herningben játssza mérkőzéseit a középdöntőben.

Az IHF szombati közleménye szerint a phjongcshangi téli olimpiához hasonlóan minden bizonnyal a világbajnokságon is egységes koreai csapat indul, amely az A csoportban játszik majd.

A vb-t január 10. és 27. között rendezik. A győztes kijut a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőn.

A kvalifikáció következő állomása a 2020-as, immár 24 csapatos norvég–svéd–osztrák közös rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelynek győztese részt vehet az ötkarikás játékokon, a további két legjobb helyen végző együttes – amely korábban még nem szerzett részvételi jogot az olimpiai kvalifikációs tornára – ott lehet a selejtezőn.

„Nyilván nem kívánságműsor egy vb-sorsolás, de úgy vélem, nem lehetünk elégedetlenek, hiszen kiegyensúlyozott a CD-ág, a csoportunkban pedig akár az első kettő között is végezhetünk” – nyilatkozta a magyar szövetség (MKSZ) honlapján Marosi László alelnök.

Hozzátette, a továbbjutásra és a nyolc közé kerülésre is jó esélyt lát.

Novák András főtitkár elmondta, szeretnének elsősorban hasznos információkkal, diplomáciai segítséggel hozzájárulni, hogy minél több magyar szurkolók juthasson el a világbajnokságra.

A világbajnokság csoportbeosztása:

A csoport (Berlin):

Franciaország, Németország, Oroszország, Szerbia, Brazília, Korea

B csoport (München):

Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland, Bahrein, Japán

C csoport (Herning):

Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile, Szaúd-Arábia

D csoport (Koppenhága):

Svédország, Magyarország, Katar, Argentína, Egyiptom, Angola

A csoportmérkőzésekre január 10. és 17., a középdöntőre 19. és 23. között kerül sor. Az elődöntőket január 25-én játsszák Hamburgban, a helyosztókat pedig január 26-án és 27-én rendezik Herningben.