Az EBESZ beszólt a törököknek

Nem voltak egyenlők a feltételek.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői szerint nem voltak egyenlők a feltételek az indulók számára a törökországi választásokon. A hivatalban lévő elnök, Recep Tayyip Erdoğan és a kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) túlzott előnyöket élvezett még a médián belül is – közölte hétfőn a szervezet megfigyelő küldöttségének a vezetője egy ankarai sajtótájékoztatón. „Ezekre a választásokra hatást gyakoroltak az alapvető jogok általunk tapasztalt korlátozásai” – mondta Ignazio Sánchez Amor spanyol képviselő, aki a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot hiányolta főként. A demokratikus vitát behatárolta a 2016. óta érvényben lévő rendkívüli állapot is, valamint néhány választási törvény, amelyet márciusban és áprilisban fogadtak el, vagyis csak rövid idővel korábban.

Pozitívnak tartották viszont a megfigyelők a magas részvételi arányt, ami szerintük azt mutatja, hogy a választók elkötelezettek a demokrácia mellett.

A misszió egy másik tagja, a szlovák Peter Osusky felrótta Törökországnak azt is, hogy megtagadta a beutazási engedélyt a delegáció két tagjától a korábbi politikai nyilatkozataik miatt.

Összességében az EBESZ nem vonta kétségbe a választások érvényességét. A több mint 300 megfigyelő közös véleménye szerint a „szavazóknak valódi választási lehetőségük volt”.

Egy, az előző törökországi választásokkal való összehasonlítást felvető kérdésre Sánchez Amor azt válaszolta, hogy „a legfeltűnőbb különbség a média működésében volt”.

Erdogan hivatalosan is behúzta az első fordulót, pártja is első lett

Recep Tayyip Erdogan győzelmét hétfőre virradóra a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) adatai is megerősítették, vagyis a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása alapján a hivatalban lévő államfő a voksok 52,4 százalékát szerezte meg a Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson. Pártja is az első helyen végzett.