Ha a képviselő cégének a nevén van valami, azt nem kell feltüntetni - így trükköznek a vagyonnyilatkozatokkal

Itt a vagyon, hol a vagyon.

Ismét eljött egy új év, így ismét jönnek az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai és velük az ellentmondások. Biztos Ön is elcsodálkozott már azon, hogyan lehet a miniszterelnök olyan felelőtlen, hogy alig van egy kis félretett pénz a számláján, meg ott az a sok képviselő, akinek több az adóssága, mint a tartaléka. Pedig az ország egyik legjobban fizetett munkásembereiről beszélünk.

A túl gyanús esetek körül ilyenkor persze feltűnik a sajtó és rögtön nagyobb lesz Rogán bevallott lakása vagy éppen szülei felé veri adósságba magát a külügyminiszter.

Mostanában Bánki Erik, a Fidesz egyik fontos gazdaságpolitikusa van soron. Decemberben a Direkt 36 kiderítette, hogy a képviselő elfelejtette beleírni vagyonnyilatkozatába a tulajdonában lévő száz hektárnyi földet Erdélyben, most pedig azt, hogy két Duna-parti lakást is magáénak tudhatott, mégsem érezte fontosnak beszámolni róla.

Bánki azonban rögtön azzal védekezett, hogy azért nem vallotta be ezeket a vagyonelemeket a vagyonnyilatkozatában, mert a földeknek és a lakásoknak sem ő volt a tulajdonosa, hanem az ő tulajdonában lévő cég, ezeknek a vagyonával pedig nem kell elszámolnia a vagyonnyilatkozatában.

Ez pedig jogos, ugyanis a vagyonnyilatkozatok ezt tényleg nem követelik meg, ahogy a családtagok vagyonnyilatkozatát sem kénytelenek nyilvánosságra hozni a politikusok, pedig mindkettő elég nagy lehetőséget nyújt arra, hogy kijátsszák a rendszert.

A képviselő a vagyonnyilatkozata szerint így csupán egy 47 négyzetméteres ürömi ház ötödének a tulajdonosa és korábbi vagyonnyilatkozataiban is csak két ürömi ingatlan szerepelt. Viszont egy, a feleségével közös cégen keresztül két lakása is volt a Római-parton, a Római Wellness Otthon lakóparkban.

Bánki és felesége 2009 nyarán lett tulajdonos egy B6-Home Kft. nevű cégben. Ennek a cégnek a tulajdonában volt egy 133 négyzetméteres lakás a lakóparkban. Később Bánki Ágnes a cégen keresztül még két lakást vett ugyanitt, egy 93 és egy 72 négyzetmétereset, majd ugyan 2012-ben eladták a B6 Home Kft.-t, Bánki Ágnes egy B6 Rent nevű cégen keresztül továbbra is két lakás tulajdonosa a lakóparkban, saját bevallása szerint pedig Bánki Erik is "félig-meddig" itt él.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)