Rémunalmas 0-0 a csoportelsőségért, jó kis meccs a kiesési rangadón

Franciaország nyerte a C csoportot, Dániával együtt megy tovább.

Szép búcsú

Az ausztráloknak csak győzelem esetén volt esélyük továbbjutni, azt is csak akkor, ha a dánok kikapnak a franciáktól az ezzel párhuzamos meccsen, Peru lehetősége a nyolcaddöntőre pedig már korábban elszállt. Ennek ellenére a peruiak szerezték meg a vezetést Szocsiban: a 18. percben Guerrero beadását Carillo a jobbösszekötő helyéről jobbal teli rüszttel kapásból bombázta a hosszú sarokba (0-1). Az ausztrálok nagyobb fokozatra kapcsoltak, és több helyzetet is kidolgoztak. Először a 27. percben Rogić szlalomozott át a perui védőkön, lövését azonban védte Gallese. A 35. percben Kruse passzát Leckie nem tudta jól kapura tenni, a labda alig ment el a kapufa mellett. A 39. percben Mooy ígéretes szabadrúgását Sainsbury fejelte épphogy mellé.

A második félidő elején azután végleg megpecsételődött Ausztrália sorsa is: az 50. percben Cueva megpattanó passza után a labda Guerrerohoz került a tizenhatoson belül, aki félfordulatból a hosszú sarokba lőtt (0-2). A kenguruk ezután megpróbáltak legalább becsületgólt szerezni, de ez sem jött össze, pedig több lehetőségük is volt. Az 52. percben egy beívelt szögletet Jedinak fejelt kapura, de Gallese védett. Az 59. percben egy szögletet követő kavarodás után lövés jött Behichtől, megpattant, így ment mellé. Az emiatt megítélt szögletből Cahill lőtt, a veterán csatár lövését blokkolták a peruiak. A 72. percben Trauco ívelt be mélyen a perui védők mögé Behichnek, aki kapásból középre belsőzött, Cahill azonban lemaradt a labdáról. A 84. percben Cahill indította Leckit, aki betört a tizenhatoson belülre, megcsinálta a cselt, de a lövés előtt Advincula utolérte és szerelte.

Így azután Peru győzelemmel és három ponttal búcsúzott a vébétől, míg Ausztrália egypontos maradt.

Muszáj erről írni?

A dán válogatott úgy futhatott ki a fűre a franciák ellen a moszkvai Luzsnyiki Stadionban, hogy ha nem kapnak ki, akkor csoportmásodikként továbbjutnak. A franciák két előző győzelmükkel már biztosították helyüket a legjobb tizenhat között. Ennek megfelelően a dánok védekező felállásban léptek pályára, és főleg a franciák uralták a játékot. Nem is nagyon történt említésre méltó az első félidőben: a 33. percben Dembélé lövése alig kerülte el Schmeichel kapuját, valamint a 44. percben Griezmann tette vissza a tizenhatoson belül megkapott labdát Giroud-nak, aki nagyon fölé lőtte a játékszert. Itt az említésre méltó esemény az volt, hogy a partjelző csak néhány másodperccel később ébredt fel és intette be a lest.

A második félidő kétszer annyira volt izgalmas, mint az első: kétszer nulla is nulla. Az 51. percben Griezmann nem túl erős lövését könnyedén védte Schmeichel. Az 54. percben a dánok jutottak szabadrúgáshoz középről, Erikssen 30 méteres, középre tartó rúgását csak másodjára fogta meg Mandanda kapus. A 70. percben a csereként beállt Fekir 16 méterről alig lőtt a kapufa mellé, az oldalhálót zörgette meg. A 82. percben ismét Fekir lőtt, Schmeichel védett.

Mindezek nem voltak igazi gólhelyzetek, csak azért írtuk le, nehogy azt higgye a kedves Olvasó, hogy nem láttuk a csoportelsőségről döntő meccset. Ez volt az oroszországi labdarúgó-világbajnokság első gól nélküli összecsapása. Na, nagy nehezen izzadva csak összehoztunk két bekezdést erről is…

Kifütyülték a francia-dán meccset, nem nagyon akartak gólt rúgni

A meccsen annyira nem akartak gólt rúgni, hogy a közel nyolcvanezer néző többször kifütyülte a csapatokat. A franciák kisebb támadásokat ugyan indítottak, de a dánok minden tisztázás után hátul kezdtek el passzolgatni.A csoport másik találkozóján két vereségét követően a peruiak 2-0-ra legyőzték az egypontos ausztrálokat, így nekik sikerült szebben a búcsú, egyúttal ők szerezték meg a harmadik helyet.A franciák a D csoport második helyezettjével, míg a dánok ugyanennek a négyesnek az elsőjével - jó eséllyel a horvátokkal - találkoznak a nyolcaddöntőben.

A C csoport végeredménye:

  Játszott meccsGyözelemDöntetlenVereségLőtt gólKapott gólGólkülönbségPont
1.Franciaország321031+27
2.Dánia312021+15
3.Peru31022203
4.Ausztrália301225-31