„Ők nem mehetnek szabadságra, nem lehetnek betegek, az év 365 napján dolgoznak”

52 ezer forint a maximális jövedelmük. 

Körülbelül 45 ezer ember ápolja otthon Magyarországon a hozzátartozóját, akik maximum 52 ezer forint ápolási díjat kapnak havonta, mely az emelt családi pótlékkal együtt is csak 75 ezer forint.

„Az ápolók az év 365 napján, szünet nélkül csinálják ezt a munkát, éjjel nappal, ők nem mennek szabadságra, nem lehetnek betegek”

- mondta Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület elnöke.

A szervezetek azt szeretnék elérni, hogy 50 ezer forinttal emeljék a kiemelt ápolási díjat, valamint azt, hogy 2019. január 1-től minősítse át a kormány legalább minimálbéres munkaviszonnyá vagy foglalkoztatási jogviszonnyá az otthoni ápolást.

„Egyik napról a másikra élünk, hosszú távban egyáltalán nem tudunk gondolkodni”

- meséli József, aki egyedül neveli a lányát.

„17 éve volt egy autóbalesete, 90 százalékos rokkant lett, az ápolási díjjal és a fogyatékossági támogatással együtt összesen 100 ezer forint jön össze kettőnknek havonta. Mivel 24 órás felügyeletre van szüksége, így nem tudok dolgozni. Korábban villamosvezető voltam, de a baleset óta nem tudok munkát vállalni.”

„Ágoston súlyos, halmozottan sérült, de ép értelmű kisfiú. Speciális iskolába jár, ahol a fejlesztő oktatást biztosítják a számára”

- meséli Nádja, aki rendszeresen vigyáz Ágostonra, amikor a fiú édesanyjának dolga van.

„Ez egy nagyon kemény munka és nevetségesen kevés ez az összeg, amit a szülők kapnak, azért jöttünk ide, hogy elismerjék ezt munkaviszonyként, hiszen ez ugyanúgy munka, akárcsak egy szakápoló munkája, de ez így csak egy segély, csak egy alamizsna, amit kapnak ezért a munkáért.”

- mondta Nádja, aki egy sérült gyerekeket segítő alapítványnál dolgozik önkéntesként.

A Jobbik 2010 óta nyújt be módosító javaslatot az országgyűlésnek, hogy a mindenkori minimálbér összegére emeljék fel az ápolási díj összegét.

„Mi azt gondoljuk, hogy azok az emberek, akik otthon ápolják valamely szerettüket, ennél lényegesen nagyobb megbecsülést érdemelnek és nem elsősorban azért, mert zálogba adták a saját életüket egy szerettük életéért, vagy nem ezért, mert mindent feláldozva igyekeznek az életüket megkönnyíteni otthoni körülmények között, hanem azért, mert a politikai szándék hiányzik a Fidesz részéről, hogy ezt az ápolási díjat megemeljék a költségvetésből. Ez az összeg kigazdálkodható, csak akarat és lelkiismeret kérdése, hogy a kormánypárt támogassa a módosító indítványunkat, amit Schneider Tamással beadtunk”

- mondta Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus átadta a párt törvényjavaslatát a demonstráció szervezőinek.

Egyébként Romániában is jobb az otthoni ápolók helyzete, mint Magyarországon. A szomszédos országban közalkalmazotti státuszt és körülbelül 130 ezer forintos juttatást kapnak azok, akik otthon ápolják szeretteiket.

Indult már egy petíció a tartós betegek otthoni ápolásának munkaként való elismerése érdekében, amelyet már több mint 16 ezren írtak alá.