Bejött a jóslatunk: Orbánék már Sorost látják a gyenge forint mögött is

Így legyen lottóötösünk!

A forint péntekhez képest újabb gyengülést ért el: pénteki, 329,05-ös záróára körül nyitott, de az utóbbi másfél órában ismét átütötte a 330-as határt. És a kormánypárt meg is találta a fő felelőst.

„Boros Imre: Soros és a pénzhatalmi elit áll a forint elleni spekuláció mögött” – virít a cím egy egyik orbánista propagandaweblapon. A Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor egykori minisztere, aki a rendszerváltás előtt a BM III/II-es főcsoportfőnökség D-8-as számú szt tisztje volt, az oldalnak nyilatkozva azt vizionálja, hogy a forint gyengülése mögött összeesküvés áll. „Ez nem más, mint azoknak a bosszúja, akik minket a nyugati féltekén nagyon nem szeretnek. Itt elsősorban Soros Györgyöt szokták emlegetni, de rajta kívül vannak még jó néhányan” – állítja Orbán egykori minisztere. Emögött elképzelése szerint az áll, hogy a most hétvégi EU-csúcson „a V4-ek diadalt ültek”, mert „a migránsügyi tárgyalások úgy alakultak, ahogy nekünk kedvező”. Boros szerint „nyilvánvaló, hogy ezt az egyezséget ezek a pénzügyi körök már jó előre tudták”. Hogy miért is lehet így, ex cathedra kijelenteni, hogy „nyilvánvaló”, arra nem tér ki az összeesküvés-elméletet felvázoló Boros, és a logikai bukfencet – tudniillik, hogy a csúcs most volt, a forint pedig több mint két hónapja folyamatosan gyengül – nem is oldja fel.

A volt miniszter megszólalása azért érdekes, mert lapunk – reagálva Kovács Zoltán kormányszóvivő spekulációt felvető összeesküvés-elméletére – négy napja írt egy elemzést a forint gyengüléséről. Akkor így fogalmaztunk:

Nem lennénk meglepve, ha Orbánék hamarosan Soros György pénzpiaci manipulációját vélnék felfedezni emögött is – aminek valóban jóval nagyobb a realitása, mint annak, hogy az amerikai milliárdos egy szál drótvágóval lebontaná a határkerítést.

Természetesen már megint a csúnya összeesküvők tehetnek a gyenge forintról

„Elképzelhető, hogy spekuláció" - ezt mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő, mikor ma újságírók a történelmi mélypontra zuhant forintról kérdezték. Mint ismert, az euró tizennyolc évvel ezelőtti bevezetése óta nem fordult elő, hogy 328 forintot kelljen adni a közös valutáért.

Nos, jóslatunk négy nap alatt bejött, az összeesküvés-elméletek kormánya megtalálta Soros Györgyöt. Ugyanakkor a Portfolió azt is írta, az ilyen jellegű, populista megszólalás nagyon rossz üzenet a piac szereplőinek, hiszen – ahogy a szakportál kommentárjában fogalmazott –

a kormány úgy tesz, mintha nem értené a gyengülés okát, miközben teljesen egyértelmű, hogy milyen tényezők okozzák a forint esését.

Soros György egyébként valóban dolgozott már magyar cég ellen spekulációval: 2008 őszén shortolással nyomta le az OTP-részvények árát, ami miatt a PSZÁF a Soros Fund Management LLC-t csaknem félmilliárd forintra büntette. Akkor a Fidesz vizsgálóbizottságot kezdeményezett, kivizsgálandó az amerikai spekuláns ügyletét, ám amikor a bizottság felállításáról kellett (volna) szavazni, akkor a fideszesek bent sem voltak az ülésteremben.

A Fidesz már 2009-ben is csak szájkaratézott Soros ellen

A héten sajtótájékoztatót tartott Puskás Imre Fidesz-szóvivő Soros Györgyről. Nem meglepő, minden nap hallhatunk a milliárdos spekulánsról, hiszen (irónia bekapcs!) ez az ország legnagyobb gondja, oktatásunk ugyanis sorra hozza a jobbnál jobb PISA-eredményeket, és az egészségügy is sosem látott aranykorát éli.