2018. 07. 03. 13:41

Beismerte a tiltott pártfinanszírozást a Jobbik? Sneider helyretette az ÁSZ-t

Az Állami Számvevőszék Sneider Tamás kedd reggeli tévéműsoros szereplésére hivatkozva azt állítja, hogy a Jobbik elnöke elismerte, hogy a párt tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el 2017-ben. A Jobbik ezt cáfolja, mondván, ami nem történt meg, azt nem lehet beismerni.

Az Állami Számvevőszék közleményében azt állítja, hogy Sneider Tamás az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy pártja jóval a mindenki számára elérhető piaci ár alatt, kedvezményesen jutott plakáthelyekhez 2017-ben. Ezzel próbálja alátámasztani, hogy "az ÁSZ a vonatkozó törvények maradéktalan betartásával járt el a párt ellenőrzése során."

A Jobbik közleményben reagált az Állami Számvevőszék állításaira. Szerintük "Sneider Tamás ilyet nem állított, a Jobbik pedig az ügyben a strasbourgi bírósághoz fordult jogorvoslatért, ugyanis itthon erre nincs lehetőség. A Jobbik továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy a Számvevőszék teljesen jogtalanul és megalapozatlanul szabott ki ilyen méretű bírságot a legnagyobb ellenzéki pártra."

Az aminózus műsor itt érhető el: