A Bankszövetség főtitkára szerint a devizahiteles gond a múlté, sőt még jobban is jártak a forinthiteleseknél

A károsultak valamiért nem így látják.

Hozzátette: a devizahiteles ügyfeleknek több mint 90 százaléka összességében jobban járt, mint a forinthitelesek. Szakértői kalkulációk szerint - mondta - a tipikus devizahiteles ügyfél havi törlesztőrészlete a forintosítás hatására 15 ezer forinttal csökkent.

"Mára a lakossági devizahitelek lényegében eltűntek a piacról, a múltban felmerült kérdések jogilag szilárd válaszokat kaptak."

Adósságrendezési ügyek természetesen továbbra is vannak - jegyezte meg -, de nemcsak a bankoknál, hanem jellemzően a közszolgáltatóknál, az önkormányzatoknál. Már egyre kevesebb per van folyamatban, egyre kevesebb ügyvéd hajlandó szakmailag nehezen, jobbára sehogy sem indokolható nézeteket képviselni a főtitkár szerint. Ami pedig a nemzetközi jogi fórumok bekapcsolását illeti, reálisan ott sem várható a magyar megoldást felülíró állásfoglalás.

Kovács Levente elmondta, Európában az a szokás, hogy nemzeti tulajdonban van a bankszektornak több mint a fele. Ma már Magyarországon is ez a helyzet. A magyar gazdasági szereplők úgy látják, hogy hosszú távon érdemes a bankszektorba beruházni.

Érdekes, hogy ezek szerint a főtitkár azt megoldásnak véli, hogy ezreket lakoltatnak ki otthonaikból és emberek milliókkal tartoznak úgy a bankoknak, hogy az albérlet mellett egy soha el nem ért otthon fennmaradó törlesztőit is kénytelenek fizetni.

Elsétálási és elővásárlási joggal segítené a devizahiteleseket a Jobbik

A legerősebb ellenzéki párt politikusa szerint ebből az alapból a már kilakoltatottakat és azokat is segíthetnék, akiknek már lezárult a szerződése. A Jobbik azt támogatja, hogy 2019-ig terjesszék ki a kilakoltatási moratóriumot, de célravezetőnek azt látnák, ha az intézkedés addig maradna érvényben, amíg meg nem oldják a devizahitelesek ügyét."Ezeknek az adósoknak emberhez méltó körülményeket lehet és kell teremteni, enélkül ugyanis nem beszélhetünk tisztességes kormányzásról Magyarországon" - fogalmazott a Jobbik alelnöke.