Mercedes-szendvicsben a Ferrarik Silverstone-ban

Hartley a szabadedzésen, Stroll pedig az időmérőn bukott nagyot.

A Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérő edzését. Mögötte a két ferraris, a német Sebastian Vettel és a finn Kimi Raikkönen végzett, míg negyedik helyen a Mercedes másik versenyzője, a finn Valtteri Bottas végzett. A két piros autó 0,1 másodpercen belül végzett a brit pilóta ezüst nyilához képest.

A rajtrács harmadik sorára a két Red Bull állhat holnap Verstappen, Ricciardo sorrendben, mögöttük a két Haas végzett Magnussen, Grosjean sorrendben. Az első tízbe még a sauberes Leclerc és a Force Indiá-s Ocon fért be.

Az időmérő edzést egyébként meg is kellett szakítani, mert Lance Stroll a kavicságyban kötött ki. Előtte még a szabadedzés során Brendon Hartley bal első kerékfelfüggesztése törött ki nagy tempónál, így a Toro Rosso is a kavicságyban végezte, a pilóta sérülés nélkül úszta meg a becsapódást.

Az angolok Hamilton révén tehát elkönyvelhetik az első sikert, a másodikra pedig a cikkünk írásakor zajló Svédország–Anglia labdarúgó-világbajnoki negyeddöntőn készülnek. A Forma-1-es futamot holnap délután 3 óra 10 perckor indítják.