Rég nem láttunk ilyet – értelmes plakátokkal szórta tele Budapestet a kormány

A fertőzések megelőzésére hívják fel a figyelmet.

Az Emmi a Jobbulást! Alapítvánnyal együttműködésben tetette ki a plakátokat arra a száz citylightra, amit a JCDecaux ajánlott fel a fertőzésmegelőzéssel kapcsolatos figyelemfelhívásra.

A minisztérium narancssárga plakátjain az áll, hogy

„A megoldás a te kezedben van: előzzük meg közösen az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket!”

Reméljük, a kormányzati intézkedés nem merül ki ennyiben, hiszen a kórházak országszerte ramaty állapotban vannak. Egy kórházi mosdóba betérve pedig a higiénia az utolsó dolog, ami eszébe jut az embernek. Akad olyan budapesti kórház, ahol nemhogy WC-papír és folyékony szappan, de még kézmosó sincs. A figyelemfelhívás pedig hiábavaló, amennyiben nem adottak a feltételek.

Reményre adhat okot azonban, hogy Kásler Miklós, az új emberi erőforrások miniszter első dolga volt a kórház-higiéniai előírások szigorítása. A tervezet épp a szakmai szervezetek előtt fekszik, hogy véleményezzék azt, szeptembertől pedig külön szakdolgozó felel majd a kórházi osztályokon a fertőzések megelőzését szolgáló intézkedések betartatásáért.

Legalábbis ez a terv. Azt még nem tudjuk, hogy az egyébként is emberhiánnyal küzdő egészségügy hogyan termeli ki erre az erőforrást, valamint azt sem, hogy ehhez milyen eszközöket biztosítanak a kórházak számára.

A HírTV a tervezetről kérdezte Dénes Tamást, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnökét, aki azzal kapcsolatban is szkeptikus volt, hogy a hierarchikus magyar egészségügyi rendszerben hogyan fogadják majd a főorvosok például, ha egy ápoló rájuk szól, hogy nem ártana kezet mosni.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke kiemelte, hogy Semmelweis után 150 évvel ezt a kérdést Magyarországnak tudnia kellene végre kezelni. Reméljük, sikerül, és lesz kézzel fogható eredménye is annak, hogy a kormány 2018-at Semmelweis-emlékévnek nyilvánította.