Az emberek el sem mentek szavazni, de a Fidesz nagyon örül az eredménynek

Még az is forradalom, hogy mit csinált 314 fő.

Hidvéghi Balázs örült annak, hogy mind az V. kerületi önkormányzati képviselői választáson, mind a VIII. kerületi polgármesterválasztáson nagyarányú Fidesz-győzelem született.

Az V. kerületben Balla Valéria Emese nyerte meg a körzetét több mint kétharmados többséggel, ami egyébként 314 darab szavazatot jelentett, Sára Botond pedig úgy lett a VIII. kerület polgármestere, hogy közel kétszer annyian szavaztak rá, mint az összes ellenzéki párt által támogatott riválisára. De valójában ez is azt jelentette, hogy a 44.223 választásra jogosult főből 8.269 volt fideszes.

Ez úgy alakult ki, hogy még Kubatov Gáborral is csak siralmas mozgósítást sikerült elérni, ez számokban

az V. kerületben 20,25 százalékos,

a Józsefvárosban 23,05 százalékos részvételi arányt jelentett.

A Fidesz kommunikációs vezetője szerint ez a szánalmas érdektelenség azt jelenti, hogy "az emberek" nem kértek a "bevándorláspárti" ellenzékiekből.

Pedig igazából valljuk be, leginkább csak leszarják az egészet.