Holnap reggeltől Erdélyben bárkit elhurcolhatnak?

Több százan tüntettek Románia Nagykövetsége előtt Budapesten a bebörtönzött székelyekért.

A román nagykövetség előtti tüntetésen először a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik tagja olvasta fel Gaudi-Nagy Tamás levelét (amely olvasható a honlapján), amely részletes bemutatását tartalmazta a két székely vármegyés ügyének jogi hátterének. Ebben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezető elnöke politikai foglyoknak nevezte Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, amit azzal indokolt, hogy "a nemzetközi jog politikai fogolynak azon személyeket tekinti, akik politikai okból, politikai nézeteik, világnézetük, vagy valamely, adott politikai helyzetben jelentőséggel bíró csoporthoz való tartozásuk miatt börtönbüntetést kaptak egy olyan eljárásban, amelyben sérülnek a tisztességes eljáráshoz és védekezéshez fűződő jogok, illetve az állam saját anyagi és eljárási jogszabályait sem tartja be."

Ezután a Székelyek Világszövetségének elnöke következett a színpadon, aki hangsúlyozta, hogy "nem lehet minket megfélemlíteni, a szabadságunkról nem mondunk le", és szabadságot követelt a két székely honfitársának. 

A HVIM társvezetője, Zagyva György Gyula is beszédet mondott a rendezvényen, aki a legfontosabbnak azt tartotta nyomatékosítani, hogy ezt az ügyet mindenki úgy kezelje, "mintha a saját testvéreivel történt volna". Mint fogalmazott, ez az ítélet

"olyan szinten lépte át a Rubicont a magyar és a román állam közti viszonyban, amilyenre az elmúlt évtizedekben nem volt példa".

Értelmezése szerint Románia üzent, hogy a magyarok fejezzék be az autonómiatörekvéseiket, amely üzenet szólt a magyar kormánynak is. 

Hozzátette, hogy ha a magyarság nem mutat fel erőt, akkor "holnap reggeltől Erdélyben bárkit elhurcolhatnak". Ennek kapcsán arra kért minden résztvevőt, hogy a saját lehetőségei szerint minden nap tegyen meg valamit a bebörtönzött székelyek ügyében, még akkor is, ha az csak egy apróság is akár a Facebookon.

Utolsóként Toroczkai László, a HVIM alapítója, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Elsőként megköszönte mindazoknak, akik eljöttek a rendezvényre, ugyanis mint fogalmazott, "az igazán nehéz ügyek az ilyen ügyek, amikor nem a pénztárcánkról vagy a gyomrunkról van szó, hanem arról, hogy meg tudjuk-e azt a Szabó Dezső-i gondolatot tartalommal tölteni, hogy minden magyar felelős minden magyarért"

"Két fiatalember életéről van szó, akik semmi mást nem tettek, csak volt bátorságuk kiállni azokért az ügyekért, amelyek mindannyiunkat érintenek itt a Kárpát-medencében"

- mutatott rá az ügy hátterére, majd döbbenetesnek tartotta, hogy mekkora hallgatás övezi ezt az ítéletet, miközben "a kiállás erkölcsi kötelesség, függetlenül attól, hogy ki milyen szervezethez tartozik".

Végül felszólalásában követelte a magyar kormánytól, hogy a lehető leghatározottabban lépjen fel a jogtiprás ellen, és érje el Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsájtását, szólaljon fel minden nemzetközi fórumon. Mint fogalmazott, Erdogan beiktatásától kezdve a brüsszeli találkozókig Orbán Viktornak beszélnie kellene erről az ügyről és a sorozatos kitiltásokról. 

Az N1TV riportja alább látható:

Levél Orbán Viktornak

A felszólalókon kívül a rendezvényen jelen voltak a Jobbik, a Jobbik IT és a Betyársereg tagjai is. A párt legeredményesebb választási eredményét elérő országgyűlési képviselője, a Dunaújvárosban egyéni mandátumot szerzett Pintér Tamás kérdésünkre elmondta, hogy azért tartja fontosnak a tiltakozást, mert "ha ezt a két székely hazafit következmények nélkül bebörtönözhetik, akkor mostantól minden ott élő magyart ugyanígy jogtalanul vegzálhatnak majd". Hozzátette, hogy a Jobbik határozottan követeli Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsájtását.

Kálló Gergely, a Jobbik IT alelnöke pedig sajnálatosnak nevezte, hogy a kormánypártok ifjúsági szervezetei nem képviseltették magukat a rendezvényen, miközben "ez össznemzeti ügy", majd követelte a kormánytól, hogy "ne tűrje ezt a pofátlan ítéletet".

Tegnap este egyébként Sneider Tamás, a Jobbik elnöke a Facebook-oldalán írt arról, hogy levélben fordult Orbán Viktorhoz, "hogy végre törjék meg a csendet", és tájékoztassa Beke István illetve Szőcs Zoltán elítélése ügyében. Feltette a kérdést a miniszterelnöknek, hogy "mi a kormányzati álláspont, és milyen lépéseket terveznek a két magyar állampolgárságú székely szabadságáért". Hozzátette:

"A román bíróság által hozott politikai indíttatású ítélet kapcsán nincs hová hátrálni. Nemzetpolitikai kérdésekben kőkemény vitáknak lehet helye, de a legkisebb széthúzás is megengedhetetlen. A soviniszták magyarellenessége ugyanis nem válogat."

Határokon átívelő tüntetések

A budapesti előtt pár nappal Kézdivásárhelyen is tüntetést szerveztek, amelyen szintén több szervezet képviseltette magát. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is felszólalt, aki úgy fogalmazott, hogy "politikai döntés, ítélet született, a megfélemlítés szándékával". Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke pedig összefogásra buzdított, és hangsúlyozta, hogy "ma két barátunkat vitték el, de mindenkit nem tudnak elvinni". Gaudi-Nagy Tamás ugyanitt bejelentette: a védelem rendkívüli jogorvoslatot kér, illetve előkészítik az Emberi Jogok Európai Bíróságához intézett sürgősségi kérelmet. 

Az erdélyi tüntetések azonban itt nem értek véget. Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy július 12-én, csütörtökön 18 órától Kézdivásárhely főterén nagyszabású tüntetést tartanak. A tüntetésen ráadásul Tőkés László EP-képviselő is részt vesz.

A példátlan ítélet a Kárpát-medencén túl is kicsapta a biztosítékot: Lengyelországban egy lengyel mozgalom, az ONR fejezte ki szolidaritását, határon túli magyarok pedig Dublinban álltak ki a székelyek mellett. 

Pártfüggetlen kiállás?

A magyarországi parlamenti pártok közül egyedül a Jobbik (és annak ifjúsági szervezete) emelte fel a szavát az ítélet ellen, ugyanakkor a tegnapi napon a Fidesz és a KDNP ifjúsági szervezete, a Fidelitas az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) több más szervezettel - Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), Minta Ifjúsági Szervezet, KMKSZ Ifjúsági Szervezet, Via Nova – Új út és VMSZ Ifjúsági Fórum - együttesen fejezte ki tiltakozását.

Az MTI-nek eljuttatott közös közleményben többek közt azt írták, hogy ezzel Romániában "a múlt század legsötétebb, legkeményebb kommunista időszakának hangulatát idézik", és hogy egy ilyet ítélet "egy modern jogállamban nem történhetne meg"

Az ifjúsági szervezeteik példáját mindezidáig sem a Fidesz, sem a KDNP nem követte, és a kormány részéről sem lehetett még hallani tiltakozásról. 

Váratlan ítélet

Ahogy arról beszámoltunk, a múlt héten 5-5 év letöltendő börtönbüntetést kaptak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi tagjai, Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi elnöke és Szőcs Zoltán, a HVIM erdélyi szervezetének vezetője. 

Az ítélet teljesen váratlanul ért mindenkit, ugyanis a két vármegyést tavaly júniusban még elsőfokon részben felmentették, és mindösszesen pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélték 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre, éppen annyira, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították. A fellebbezés után azonban a legutolsó tárgyaláson az ügyészség kérte a vád besorolásának megváltoztatását közösség elleni merényletre tett kísérletről terrorista cselekedetre, és bár erre a védelem nem volt felkészülve, a bíróság jóváhagyta. 

A két férfit azzal gyanúsították, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben. Ők ezt végig tagadták, nemzetközi szinten pedig többen az ügy koncepciós jellegére hívták fel a figyelmet, amely sokak szerint a székely autonómiatörekvések megakadályozása érdekében indult el.

fotók: Béli Balázs, alfahir.hu