Európa-liga: a nagynevű Rabotnicskitől kapott ki a Budapest Honvéd

Macedón ellenfél.

A kispesti szurkolóknak már az út sem volt egyszerű, Belgrádtól hetven kilométerre, Újvidéken le kellett lassítaniuk, mert görögtüzek égtek az autópályán, a buszra 70-80 huligán támadt botokkal.

A meccs viszont már a csapatnak nem volt könnyű, pedig a szurkolók kitettek magukért, nagyjából annyian voltak, mint macedón társaik, és sokszor hangosabbak voltak náluk.

Edzőmeccs jelleggel folyt az összecsapás, amikor a 34. percben megszerezte a vezetést a Rabotnicski Szkopje Petkovski révén, akit tökéletesen ugrattak ki és ellőtte a labdát Gróf mellett.

A legjobbkor, még pont a félidő vége előtt egyenlített a Honvéd, ráadásul óriási góllal. Nagy Gergő körülbelül 30 méterről bombázott a jobb felsőbe, bár a kapus még hozzá tudott érni, de hárítani képtelen volt.

A második félidő sem indult nagyobb irammal, a 60. percben viszont újra a macedón csapatnál volt az előny. A kispesti védők minimum kétszer kirúghatták volna a labdát a 16-oson belülről, de ez nem sikerült, így Sarkoszki tisztán lőhetett, 2-1, ez a vége, visszavágó kedden.

A Videoton a luxemburgi bajnokkal ikszelt kedden:

A Vidi nem bírt a luxemburgi bajnokkal

Nagyjából ezer néző előtt küzdött egymással a magyar és a luxemburgi bajnok, a két gólon és Kovácsik védéseken kívül sok mindent nem láthattunk.A Vidi Huszti Szabolcs révén szerezte meg a vezetést, a kisodródott szögből jövő lövést nem tudta hárítani a luxemburgi kapus. A magyar csapat viszont nem bírta növelni előnyét, sőt, Bryan Melisse az 58.

(fotó: Budapest Honvéd FC / Facebook)