Megint csak gagyi ígérgetéssel küldték haza az ápolási díjból nyomorgó családokat

Még a románok is kétszer ennyi pénzt adnak a családoknak.

A tárgyalás célja az volt, hogy reformot érjenek el a segélyezési rendszerben, magyarul sokkal több pénzt kapjanak kiemelt ápolási díjként azok, akik 24/7 otthon gondozzák beteg hozzátartozójukat.

A kiemelt ápolási díj Magyarországon havi 58 680 forint, ami családi pótlékkal 75 ezer forint. Dolgozni pedig nem lehet mellette, mivel ez maga a munka.

Éppen ezt ismerték fel a környező országokban, Csehországban például 180 ezer, Horvátországban 140 ezer, Ausztriában még több, közel 650 ezer forint az ápolási díj. A HírTV emlékeztet, hogy még Romániában is majdnem a duplája, 130 ezer forint a támogatás a magyarhoz képest.

A tárgyalás után az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményt adott ki, amiben azt írják, a minisztérium folytatni kívánja és kibővíti a párbeszédet az ápolási díjról, amelynek emelését tervezi.

Egyrészt gyorsan emlékeztettek arra a fantasztikus eredményre, hogy 2010 és 2018 között 37.050 forintról 58.680 forintra nőtt az összeg, így egy fokkal kevésbé lehet mélyszegénységben élni egy beteg családtag ápolása közben. Majd emlékeztettek arra is, hogy idén januártól a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak. Ez ugyan még mindig kevés pénz, de a minisztériumi elgondolás alapján legalább megéri várni arra, hogy 20 év szegénység után jöjjön 50 ezer forint, és meglegyen egy bővebb minimálbér.

Még olyan mondatokra is tellett, hogy

„az egyeztetésen részt vevő civil szervezetek egyetértettek a kormány azon elképzelésével, hogy tovább emeljék az ápolási díjat”,

mintha a kormány lenne az ötletadó, az évek óta tüntető, megalázott emberek pedig most kapnának a fejükhöz, hogy szerencséjükre akár pénzt is kaphatnak ezektől az áldott jó szívű, önálló gondolatokkal rendelkező politikusoktól.

A civil szervezetek csalódott reakciója a tárgyalás után:

Egyébként az ügyet aktívan végigkövette a Jobbik is, Stummer János parlamenti képviselő (itt megnézhető felszólalásán túl) például az alábbi üzenetet intézte a dúsgazdag Orbán-család fotója mellé tűzve:

Dr. Varga-Damm Andrea, a Jobbik másik országgyűlési képviselője pedig csütörtöki közleményében azt írta, a párt követelése az ápolási díj minimum minimálbérré való emelése. Mint írta, szerdán a Költségvetési Bizottság kormánypárti képviselői felkérték a Pénzügyminisztérium képviselőjét, hogy dolgozza ki ennek a súlyos problémának megoldási javaslatait a költségvetés forrásainak biztosításával. Ennek következtében azért, hogy párbeszéd kezdődjön, a közös ellenzéki törvényjavaslatot egyelőre visszavonták.

Már csak azt kellene elérni, hogy ne az üres ígérgetések és tologatások évei folytatódjanak.