Áthelyezik a rendszerváltás előtti titkos anyagokat tartalmazó mágnesszalagokat

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába szállítják azokat a mágnesszalagokat, amelyek az 1990 előtt működött titkosszolgálatok számítógépes adatbázisait tárolják, mert függetlenül az adathordozó jellegétől az adatok iratnak minősülnek - közölte a levéltár főigazgatója az M1 műsorában csütörtökön.

Cseh Gergő Bendegúz azt mondta, hogy az eddig a Nemzeti Emlékezet Bizottságánál (NEB) lévő mágnesszalagokon az egykori hálózati személyzet nevei és a célszemélyek, áldozatok adatai találhatók.

Hangsúlyozta, ezekből az adatokból bárki megismerheti a rá vagy családjára vonatkozó információkat, a tudományos kutatók felhasználhatják azokat, a közélet tisztasága érdekében pedig át lehet kutatni az egykori és mostani közszereplők állambiztonsági múltját.

Soós Viktor Attila, a NEB tagja elmondta: a mágnesszalagok felülvizsgálatának célja az volt, hogy a dokumentumok titkosságának feloldásával hozzáférhetővé tegyék a széles társadalom számára.

Hozzátette, az adathordozón lévő információk kiegészíthetik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában eddig őrzött és kutatott hálózati anyagokat, valamint pontosíthatják az ismereteket.

Forrás
MTI nyomán
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton