Vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot a női vízilabda-válogatottunk

Sima volt sajnos.

Első negyed

Szilágyi Dorottya öt és fél perccel a negyed vége előtt szerezte meg a vezetést és egyben a magyar válogatott első gólját az Európa-bajnokságon.

Három perccel a vége előtt egyenlítettek a spanyolok Beatriz Ortiz Munoz révén, nem sokkal később, Csabai Dóra kiállításának köszönhetően, emberelőnyben támadhattak a spanyolok, amit ki is használtak, fordítottak.

Szilágyi Dorottya viszont egyenlített 21 másodperccel a vége előtt, ekkor úgy tűnt, hogy akár maradhat is ez az állás a negyedben, de három másodperccel a vége előtt még bebombáztak egyet a spanyolok.

Második negyed

A negyed közepe tájékán Szilágyi Dorottya ezúttal elhajlásból szerzett gólt, önmaga és a csapat harmadik találatával egyenlítve, nem sokkal később viszont már 4-3 volt a spanyoloknak.

Spanyol időkérés után 11 másodperccel a vége előtt Ortiz Muniz újra betalált, kettőre növelve a hazaiak előnyét, de az utolsó pillanatban vissza tudtunk jönni egy gólra.

Harmadik negyed

Rögtön spanyol góllal kezdődött, újra kettő volt a hátrány. Csabai találatával nem sokkal később sikerült zárkóznunk.

Az egyenlítés viszont ezúttal sem sikerült, Garcia Godoy volt a gólszerző, 7-5. Másfél perccel a vége előtt vált igazán aggasztóvá a helyzet, ismét Garcia Godoy és három oda.

Negyedik negyed

Nagyon fontos lett volna, hogy a magyar csapat szerezze az első gólt, de helyettünk Ortiz Muniz célzott pontosan, a zárónegyed elején négy volt a lemaradás.

Emberhátrányban kaptuk a tizedik gólunkat, innentől már súlyosnak nézett ki a vereség, 10-5.

Keszthelyi tudott szépíteni, Szilágyi aztán tovább kozmetikázta az eredményt, 10-7. Mielőtt elkezdtünk volna reménykedni valami csodálatos felzárkózásban, büntetőt ítéltek a spanyoloknak, amit Gangl ugyan megfogott, de a kipattanó után érkező ismétlés már a hálóban landolt.

Emberelőnyből Leimeter rögtön válaszolt, Garcia Godoy viszont óriási, csavart bombával jelezte: itt ma nincs keresnivalója a magyar válogatottnak, 12-8.

A végre 13-9. Folytatás vasárnap 14 órakor Törökország ellen.

(fotó: Illyés Tibor / MTI)