Nagy Norbert pályafutása első világkupa dobogóját szerezte

Óriási!

Nagy Norbert a pole pozícióból indulhatott, a győzelem sorsa gyakorlatilag már a rajt után rögtön eldőlt. Gabriele Tarquini és a magyar pilóta hasonló ütemben kapta el a startot, de az olasz volt a belső íven, így egy ideig kerék a keréken autóztak, végül a BRC versenyzője jött ki jobban a helyzetből.

Yvan Muller a futam elején még próbálta támadni Nagy Cupráját, de reális esélye nem mutatkozott az előzésre, sőt, később el is lépett tőle a zengős pilóta.

Michelisz Norbert a rajtot gyengén abszolválta, egy pozíciót veszített is, de végül szép előzésekkel egészen a 7. helyig sikerült feljönni a 11. pozícióból. Szabó Zsolt a 16. helyen ért célba.

Vasárnap 11:45-kor lesz a hétvége zárófutama, ahol Michelisz Norbert indulhat a pole pozícióból.

Nagy Norberttel készült - még tavalyi - interjúnkat itt olvashatjátok:

"A magyarok megőrülnek az autósportért" - interjú Nagy Norbert autóversenyzővel

A Zengő Motosport Túraautó-Európa-bajnokságon (ETCC) szereplő pilótájával, Nagy Norberttel beszélgettünk eddigi sikereiről, későbbi céljairól, illetve hogy milyen szériákat követ figyelemmel. A tehetséges magyar pilóta tavaly a harmadik helyet szerezte meg az Európa-bajnokságon, hétvégén pedig életében először versenyezhet hazai közönség előtt, a Hungaroringen, egy nemzetközi mezőnnyel.

(fotó: Zengő Motorsport / Facebook)