2018. 07. 15. 12:53
MTI nyomán

Az esti bulit már megnyerték a horvátok

Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság döntőjét megelőző szombat éjszaka a horvát szurkolók hatalmas többségben voltak a rivális francia drukkerekkel szemben Moszkva belvárosában.

Ahogy a nyolcaddöntők után kissé kiürült az orosz főváros, mivel több mint egy hétig nem rendeztek mérkőzést a tízmilliós metropoliszban, úgy tért vissza az élet és persze a vb-hangulat az utolsó hét közepén.

Eleinte az angol szurkolók "hódították meg" Moszkvát és legfőképpen a drukkerek állandó gyülekező helyét, a Vörös térhez közeli Nyikolszkaja sétálóutcát. A szigetországiak lenyűgözőek voltak, ugyanis egy nappal szerdai elődöntős vereségüket követően is boldogan éltették csapatukat. Több százan énekelték teli torokból véget nem érően a "Please don't take me home" című dalukat, a bámészkodók pedig mintha koncerten érezték volna magukat, fényképezték és tapsolták az angolokat szüntelenül, majd amikor félóra után a 90-es évek slágerére, a "Freed from desire" című számra váltottak, akkor sokan becsatlakoztak az éneklésbe és ugrálásba. Persze ennek inkább egy átírt változata ment, "Harry Maguire your defence is terrified" szöveggel:

"A vb legvarázslatosabb pillanata" - fogalmazott egy német futballrajongó, aki maga is beállt az angolok közé énekelni.

A hét második felére a horvátok váltották fel a szentpétervári bronzmérkőzésre elutazott angolokat. Szombat este több ezer piros-fehér kockás mezes rajongó lepte el a Nyikolszkaja utcát, a bárok ajtajára és ablakaira mindenhol a horvát zászló volt kifeszítve. Ha az ember nem tudná, hogy Franciaország lesz az ellenfél a döntőben, akkor biztosan nem találná ki, mert csak elvétve lehetett látni onnan érkezett szurkolót.

Noha már valamennyi dél- és közép-amerikai csapat több mint egy hete kiesett, még mindig rengeteg brazil, argentin, mexikói és kolumbiai fanatikus rója az utcákat Moszkvában. Utóbbiak karneváli hangulatot varázsolnak a csillogó égőkkel feldíszített sétálóutcában. A dobokkal, harmonikával felszerelt kolumbiaiak zenéjére például spontán parti alakult ki, százak kezdtek el táncolni az utcán. Szintén nagy sikerük volt azoknak az ausztrál rajongóknak, akik egy felfújt kenguruval sétáltak, velük percenként legalább öten akartak fényképezkedni.

Eközben néhány száz méterrel arrébb a világ leghíresebb operaházainak egyikében, a moszkvai Nagyszínházban tartottak a vb díszvendégeinek egy záróestet, amelyen részt vett Vlagyimir Putyin orosz elnök és Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke is. A protokolleseményt az is jelezte, hogy a szokottnál is nagyobb volt rendfenntartói készültség a belvárosban, egymást érték a szirénázó autók, a létesítmény környékét pedig hermetikusan lezárták.

A 21. futball-világbajnokság francia-horvát döntőjét magyar idő szerint 17 órakor rendezik a moszkvai Luzsnyiki Stadionban.