Fel kell készíteni a szakembereket, hogy a jövő háborúi az interneten zajlanak

Az elmúlt években folyamatosan nőtt a kibertér veszélyeivel kapcsolatos tudatosság - mondta Krasznay Csaba kiberbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A szakembert annak kapcsán kérdezték, hogy a héten az Európai Unió és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) brüsszeli csúcstalálkozóján egyebek mellett a kiberbiztonság területén folytatott együttműködés elmélyítéséről egyeztettek.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Kiberbiztonsági Akadémiájának programigazgatója elmondta: az Egyesült Államok terminológiájában az ötödik, a NATO terminológiájában a negyedik "hadszíntér" a kibertér.

A kibertér egy olyan műveleti tér, ahol katonai cselekményeket kell végrehajtani. Ezért ki kell alakítani azokat a képességeket, amelyek támadás esetén reagálásra adnak lehetőséget.

Krasznay Csaba kitért arra is, hogy világszerte 1-1,5 millió, uniós szinten 300-400 ezer, Magyarországon is mintegy 5-10 ezer szakember hiányzik a területről.

Megjegyezte: nem csak műszaki szakemberekre van szükség, hanem rendőrökre, katonákra, bírókra, akiknek a saját szakterületüket érintően kell tudniuk reagálni.

Az NKE-n múlt év tavaszán indult a Kiberbiztonsági Akadémia, a mostani diplomaosztón ötven olyan szakember kapott oklevelet, akik a közszolgálatban dolgoznak majd kiberbiztonsági vezetőként - közölte a programigazgató.

Forrás
MTI
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor
1
sss
2019. április 21. | 16:11
Hogy milyen vallás szélsőségesei voltak a tettesek, azt még nem árulták el.
1
sss
2019. április 21. | 12:06
1
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
1
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
1
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
1
sss
2019. április 19. | 21:33
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Fidesz nem az Európai Néppártban folytatja tovább.
1
sss
2019. április 21. | 16:11
Hogy milyen vallás szélsőségesei voltak a tettesek, azt még nem árulták el.
sss
2019. április 21. | 12:06
Többen kórházba kerültek.
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
sss
2019. április 19. | 21:33
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Fidesz nem az Európai Néppártban folytatja tovább.