Mikor készül el az M0-s?

Van esély arra, hogy pár éven belül megkezdjék a munkát.

Közismert, hogy az M0-s körgyűrű félkész, a hiányzó nyugati és északi szektorok miatt a fővároson áthaladó átmenő forgalom még mindig jelentős, az autóút déli szektora pedig rendkívül leterhelt.
 
Ezért is életbevágó, hogy befejezzék a körgyűrűt. A jó hír, hogy már tervezik a két szakaszt, kár, hogy úgy tűnik, egyelőre a forrás sincs meg rá.
 
A Napi.hu megkérdezte a Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt.-től, hogy hol tart az előkészítés és mikor indulhat el a kivitelézést. Mint írják: még nagyon az elején jár a dolog, de nem reménytelen a helyzet.
"Jelenleg a rendelkezésre álló forrás az északi szektor esetében az építési engedélyhez szükséges tervek elkészítésére, építési engedély megszerzésére, valamint az engedélyezési terven alapuló tender tervek és kisajátítási tervek elkészítésére, a nyugati szektor esetén a véglegesítendő nyomvonalhoz tartozó tervek elkészítésére és a rá vonatkozó környezetvédelmi engedély megszerzésére elegendő."
- írta a portál kérdésére a NIF Zrt.
 
Az érintett útszakaszok kivitelezése a jogerős építési engedély birtokában indulhat el.
"Az északi szektornál az építési engedély 2018. márciusában megszerzésre került, jelenleg az engedélyezési terven alapuló tendertervek és kisajátítási tervek készítése zajlik. A tendertervek leszállítási ideje 2018. szeptember eleje, a kisajátítási tervek várhatóan 2018 vége. A nyugati szektornál a tervező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás folyamatban van, a környezetvédelmi engedély megszerzése 2020 második felében várható. További előkészítés, tervezés, területszerzés és az építés feltétele a szükséges forrás rendelkezésre állása"
- áll a cég válaszában. Vagyis az előkészítés folyamatban van, de még évekre lehet szükség ahhoz, hogy körbeérjen az M0-s.

Így válhat teljessé az M0-s

Az M0-snak a fővárost nyugatról elkerülő szakaszára egyelőre több nyomvonalváltozat is van. A környék földrajzi adottságai és a sűrű beépítettség miatt a nyugati szektor 18 kilométeres szakasza - változattól függően 5,5 - 9,8 kilométer hosszú alagúttal épül meg. Az autóút a többi szektorhoz hasonlóan kétszer két sávos, fizikai elválasztású útként épül meg.