Beismerték, hogy hazudtak: Vona soha nem tett hitet Allah mellett, és nem haverkodott terroristákkal sem

A Fidesz egyik legnagyobb kampánytémája volt.

Persze ezek már nem változtatnak semmin, a negyedik Orbán-kormány magas támogatottsággal került hatalomra, és akik döntését a különböző hazugságok alapozták meg, most foghatják fejüket – vagy persze mindig ott lesz a könnyebb út, beledugni inkább a homokba.

A Magyar Idők nevű kormánylap most éppen azzal kapcsolatban tett beismerést, hogy hazugság volt Vona Gáborról azt állítani, hitet tett Allah mellett, és a Szürke Farkasok nevű török terrorszervezettel haverkodott, sőt még tiszteletbeli taggá is fogadták őt.

Pedig emlékezhetünk, hogy a Fidesz milyen óriási kampányt épített erre a témára, melyben elsősorban egy félrefordítást követően azt adták Vona Gábor akkori Jobbik-elnök szájába, hogy keresztény, magyar politikus létére Allahot élteti. Többek között rendszeresen provokálták a jobbikos rendezvényeket azzal, hogy az iszlám imára hívó müezzin énekét játszották le a közelben, vagy álcivil provokátorokat küldtek oda Vona Gábor országjáró állomásaira, hogy látványosan kezdjenek el vele veszekedni.

De itt adjuk át a szót a Magyar Időknek:

„2018. január 26-án megjelent „Allah mellett tett hitet a Jobbik elnöke” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Vona Gábor törökországi körútja során többször összefutott a Szürke Farkasok nevű terrorszervezet képviselőivel, valótlanul híreszteltük, hogy a Szürke Farkasok nevű terrorszervezet Vona Gábort tiszteletbeli tagjának választotta és valótlanul állítottuk, hogy Vona Gábor egy törökországi előadása során hitet tett Allah mellett.”

Vona Gábor is reagált a cikkre Facebook-oldalán. Annyit írt: „Egy átlagos hétfő délután...”