Hemingway eladta a Budapest Honvédot?

Nem tudni, ki a vevő.

A sportlap kedd reggel írta meg, hogy értesülései szerint megtörtént, "amiről már az elmúlt hetekben-hónapokban hallani lehetett", vagyis George F. Hemingway, a Budapest Honvéd elnöke és tulajdonosa eladta a kispesti egyletet. Egyelőre nem tudni, ki lehet a vevő, s mennyiért cserélt gazdát a Honvéd - tette hozzá a lap.

A cikkben egyébként az is szerepel, hogy megkeresték az üzletembert, aki mindössze ennyivel reagált az értesülésre:

„nem tudok róla, de ha van információjuk, küldjék el nekünk is”.

Mindenesetre a tulajdonosváltással kapcsolatos bizonytalanság biztosan nem tesz jót a mai Európa liga selejtező-mérkőzés előtt: a Budapest Honvéd zárt kapuk mögött fogadja a macedón Rabotnicskit, amely egy héttel ezelőtt 2-1-re megverte a magyar csapatot.

Lapunk korábban arról írt, hogy Orbán Viktor leépítené a Felcsútot, és inkább mint a Budapest Honvéd fiókcsapataként számolna a faluja klubjával. Egyszersmind a névbitorlás problémáját is feloldva. De úgy néz ki, ebben már nem számolt a Fidesz mellett sokszor kiálló Hemingwayjel.