Ma döntenek a választásokkal kapcsolatos szigorításokról

Nem lehetnek urnazárás után kígyózó "kígyók".

A mi napon hagyhatják jóvá a képviselők a 2019-es büdzsét megalapozó törvénymódosításokat, amelyek összesen 42 jogszabályon változtatnak.

A választást érintő módosítások elfogadása esetén szigorúbb szabályok lépnek hatályba

  • a kampánytámogatás visszafizetésére,
  • emellett a választási plakátokon közzé kell tenni a megrendelő szervezet nevét,
  • az átjelentkezések miatt a szavazatszámláló bizottságok nagyobb létszámmal működhetnek,
  • a helyi választási iroda vezetője pedig fegyelmit kaphat, ha urnazárás után fél órával a szavazókörökben nem fejezték be a voksolást.

A szavazásokat követően pénteken elfogadni tervezett javaslatokhoz benyújtott módosító javaslatokról tárgyalnak a képviselők, majd két indítvány összevont vitáját bonyolítják le.

Elsőként a Fidesz azon javaslata kerül terítékre, amely a büntető törvénykönyv (Btk.) hatályát kiterjesztené a személyszállító járművek jogellenesen átalakítására, valamint a hivatalos személyek zaklatására. 

Ezt követi a kiemelt budapesti fejlesztésekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A kormány előterjesztése a szóban forgó beruházások állami feladatainak kereteit jelölné ki, a már előkészítés alatt álló Budapest Diákváros - Déli Városkapu Fejlesztési Program megvalósításának segítése mellett.

Az Országgyűlés pénteken, egyebek mellett a jövő évi költségvetés elfogadásával fejezi be nyári rendkívüli ülésszakát.