Próbálkozott
Barnum 1810-ben született Bethel-ben, egy connecticuti kisvárosban. Szegény családból származott, édesapja korán elhunyt, ezért már nagyon fiatalon dolgoznia kellett. Először saját készítésű ételeket, ha úgy tetszik street foodot árult, később antikálvinista újságot szerkesztett, New Yorkba költözve már panziót és vegyeskereskedést üzemeltetett, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
1835-ben viszont fény gyúlt a fejében, rájött, hogy miből tudna meggazdagodni. Először kibérelte, majd később meg is vásárolta Joice Heth rabszolgát. Az afroamerikai nő a papírjai szerint már 161 éves korban járt, bár erről nincsenek pontos információk, viszont meglehetősen rossz egészségügyi állapotban volt, félig lebénult és nem is látott jól.
Barnum kitalálta, hogy az asszonyt George Washington 161 éves dajkájaként fogja bemutatni a közönségnek, bár elmondása szerint „a külseje alapján ítélve a hölgyet akár 1000 évesnek is el lehetett volna adni”. New Yorkba érve azonnal reklámcikkeket íratott róla, akire a „csodálatos néger asszonyság” nevet aggatta.
Hét hónapon keresztül, hatalmas sikerrel és komoly médiaérdeklődéssel turnéztak, pedig a műsor nem volt túl nagy szám. Heth anekdotázott „a kicsi George Washingtonról”, majd énekelt, a végén pedig a nézősereg vállalkozó szellemű tagjai hozzá is érhettek a ráncos bőrhöz. Barnum nagyjából 750-1500 dollárt keresett hetente ezzel a produkcióval.
Bevált
Barnum ezután annak fényében kezdett dolgozni, hogy az embereket minden érdekli, ami furcsa, látványos, ijesztő, vagy simán csak eltér a szokásostól, ezért összeállított egy társulatot, dolgozott vele – a teljesség igénye nélkül:
- Anna Swan az óriásasszony
- az Oroszországból érkezett kutyafejű Fjodor Jefticsev
- a furcsa fejformájú, ezért afrikai előemberként bemutatott William Henry Johnson
- Annie Jones a szakállas nő
- Isaac W. Sprague a csontváz
- Csang és Eng sziámi ikrek
- az alig egyméteres Charles Stratton, Hüvelyk Matyi tábornok művésznévvel, Napóleonnak öltözve
Amerikai Múzeum
1841-ben vásárolta meg New Yorkban Scudder Amerikai Múzeumát, ahova rengeteg mindent összegyűjtött, szintén a teljesség igénye nélkül:
- diorámák
- viaszfigurák
- kitömött és élő állatok, például idomított medvék és bolhacirkusz
- Ulysses S. Grant kalapja
- lőtér
- varázslók
- balett-táncosok, énekesek
- hasbeszélők
- és például egy fa, amiről azt mondta, hogy Jézus tanítványai ültek alatta
- a legbetegebb talán a Fidzsi Hableány volt, amit egy preparált majom felsőtestéből és egy halfarokból ragasztottak/varrtak össze
A múzeumot hamar a Broadway egyik legnépszerűbb helyévé tette. Barnum mindenre képes volt azért, hogy becsábítsa a közönséget, egyik sokat hangozatott mottója:
„Még soha senki nem veszített egy dollárt sem azzal, hogy alábecsülte az amerikai közönség ízlését.”
Az igazgató a múzeum erkélyére egy idegesítően hamisan játszó zenekart vezényelt, így sok ember inkább bemenekült az épületbe, csak ne kelljen hallgatniuk az elviselhetetlen zenét.
Barnum az emberek legelemibb kíváncsiságára épített, ami be is vált.
„Egyetlen módon lehet egymilliót keresni a támogatóim révén: rengeteg és épületes látványossággal kell szolgálni nekik, és nagyon olcsón”
- mondta.
Az üzlet rövid idő alatt annyira beindult, hogy Barnum rendezte az összes tartozását, sőt, második helyszínnek megvásárolta Peale Amerikai Múzeumát.
Csinált komolyabbat is
Barnum az egyszerű látványosságok mellett más hangvételű projektekkel is foglalkozott, például Amerikába vitte Jenny Lindet, a svéd csalogányt, aki Európa legnépszerűbb és legjobbnak tartott énekesnője volt azokban az időkben. Barnum országos turnét szervezett Lindnek, nagyjából innen kezdett népszerűvé válni Észak-Amerikában az opera.
A változatosság kedvéért bölényvadászatot szervezett New Yorkban, vagy épp megvásárolta Jumbót, a világ legnagyobb elefántját, persze nem is volt olyan hatalmas, és végül elütötte egy vonat, de a darabjait is értékesítette Barnum.
Egyik múzeuma - gyűjteményével együtt - kétszer is porig égett, a bálnái(!) megfőttek a tartályaikban, New York utcái tele voltak egzotikus állatokkal, de Barnum nem adta fel, viszont elengedte az épületet, ezért sátorban kezdett cirkuszozni, amiből 60 vasúti kocsival(!) közlekedő vándorcirkusz lett, vagy ahogy ő nevezte, „A Föld Legnagyobb Show-ja”.
Barnum 1844-ben járt először Angliában, ahol tökéletesen reprezentálta a britekben akkor élő nagyszájú jenki-képet, csillagokkal díszített ruhában és hatalmas arccal. A showman Hüvelyk Matyi tábornokkal érkezett, akiből akkora sztár lett Nagy-Britanniában, hogy háromszor is felléphetett Viktória királynő előtt.
Londonban azonnal megvásárolta volna Madame Tussaud viaszpanoptikumát, ahogy Shakespeare egykori otthonát is. A Punch magazin cserébe lejárató-cikksorozatot jelentetett meg róla, hangsúlyozva, hogy egy Barnum csak egy bunkó amerikai, de ő egyszerűen kezelte a kritikákat:
„inkább szidjanak, mint hogy ne vegyenek észre.”
Öröksége
Lehet vitatkozni azon, hogy Barnum showman volt, csaló, vagy egy sima cirkuszos, de az egyértelmű, hogy maradandót alkotott. Nem ő hozta létre a freak show műfaját, de még a cirkuszét sem, viszont a szórakoztatóipar azon szegletét, amiben gátlástalanul, harsányan az arcodba nyomják azt a produkciót, ami a legalantasabb igényeidre épít, nevezetesen, hogy furcsát, ijesztőt, adott esetben gusztustalant láss, valószínűleg igen.
Barnum 1891-ben hunyt el, tízmillió dollár értékű birtokot hagyott maga után. Cirkuszának örököse, több vállalkozással összeolvasztva, létrehozta a Ringling Bros. and Barnum & Bailey Circus-t, ami 2017 májusában tartotta utolsó előadását, hogy aztán a magas fenntartási költségek és a csökkenő nézőszám miatt bezárják.
Barnumról 2017-ben film készült A legnagyobb showman címmel. A musical főszereplője és Barnum életre keltője Hugh Jackman, bár roppant óvatosan nyúltak a kényes kérdésekhez, és inkább megmaradtak az egyszerű szórakoztatásnál, ahogy azt egykor a filmet ihlető személy is tette.