Amit Horvátországban meg kell tennie az OTP-nek a devizásokért, azt itthon már nem

Mutatják az utat, csak rá kéne térni. Nem fogunk.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelt, a svájci frank alapú hitelek semmisségét kimondó horvát bírósági ítélet

"egyértelmű utat mutat Magyarország számára is".

Kicsit faramuci helyzet, hogy Horvátországban például ugyanaz az OTP Bank vehet részt a hitelkárosultak helyzetének rendezésében, amely Magyarországon a hitelkárosultak megsegítésében enyhén szólva alul teljesített, vagy legalábbis fékezett habzásúnak bizonyult a teljesítménye - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Emlékeztetett: nem követte érdemi vita a héten a devizahitel-károsultak védelme érdekében benyújtott javaslataikat.

A 2010 előtti kormányok elvitathatatlan történelmi felelőssége, hogy már-már kezelhetetlenné vált a helyzet, az azt követően alakult két kabinet pedig nem tágította a megoldás jogszabályi kereteit megfelelő módon

- mondta Z. Kárpát Dániel.

Elgondolásaik között említette, hogy a forintosítás a felvételkori árfolyamon történjen, a jegybank pedig - német mintára - minden évben fizesse be nyereségét a költségvetésbe, így kerülve el a forintosításon nyerészkedést. Utóbbi összeget egyébként egy a károsultakat segítő alapba helyeztetné a Jobbik.

Múlt heti horvát sajtójelentések szerint semmissé nyilvánította a svájci frank alapú jelzáloghitelt a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról.

Orbán szeme előtt zajlik: hazudtak a bankok, 437 milliárd forintot kapnak vissza a devizahitelesek Horvátországban

Míg itthon a devizahitelesek kimentése is csak kommunikációs szinten zajlott le, Horvátországban igazi kárpótlások zajlanak. A távirati iroda szerint ugyanis semmissé nyilvánította a svájci frank alapú jelzáloghitelt a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról.

Mint megírtuk, 120 ezer adós kaphatja vissza ezzel a döntéssel a hitelei után túlfizetett kamatok és a devizaárfolyam közötti különbséget. A bankoknak több mint 10 milliárd kunát (437 milliárd forintot) kell megtéríteniük ügyfeleiknek.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a magyar kormány álláspontja nagyjából annyi, hogy "a horvát kormány nem tett semmit", ők jobbak.