Szijjártó kiléptetné Magyarországot az ENSZ migrációs tárgyalásából

A mai kormányülésen erről is szó lehet.

"Kiegyensúlyozatlan és veszélyes az ENSZ globális migrációs javaslat-csomagja"

- Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki ezért a kormánynak arra tesz javaslatot, hogy Magyarország lépjen ki a tárgyalásokból. A csatorna úgy tudja, hogy az esetleges kilépést a mai kormányülésen tárgyalják majd a fideszes politikusok.

Az ATV felidézi: a miniszterelnök már az év elején beszélt arról, hogy Magyarországnak - az Egyesült Államokhoz hasonlóan - meg kell fontolnia, hogy már a tárgyalási folyamatból kilépjen, de a kormány akkor a maradást választotta.

Ez ugyanis kitűnő alapot jelentett ahhoz, hogy a kormány a nemzetközi szervezetnek is palkátokon üzengessen blődségeket.

Az ENSZ migrációs csomagjának szövegéről még múlt héten állapodott meg a szervezet.

Megállapodtak az ENSZ migrációs csomagjának szövegéről

A tagországokra jogilag nem kötelező, harminchárom oldalas, 23 célt megfogalmazó dokumentumot (The Global Compact for Safety, Orderly and Regular Migration) hivatalosan december közepén fogadják majd el a marokkói Marrákesben tartandó állam- és kormányfői értekezleten.Az Egyesült Államok még tavaly kivonult a tárgyalásokról.