Eldőlt Hamilton sorsa

Marad a Mercedesnél.

A Forma-1-es Mercedes csapat 2020-ig meghosszabbította négyszeres világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton szerződését. A 33 éves brit pilóta eddigi megállapodása a mostani idény végén járt volna le. A megállapodás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de brit médiaértesülések szerint a versenyző éves fizetése elérheti a 40 millió fontot (14,5 milliárd forint).

Hamilton 2013 óta tagja a Mercedes csapatnak, amelynek színeiben eddig 108 futamon 44 alkalommal győzött, további 31-szer állhatott dobogóra, és háromszor (2014, 2015, 2017) lett világbajnok.

Az idei szezonban tíz futam után – a német Sebastian Vettel (Ferrari) mögött nyolc ponttal lemaradva – a második helyen áll.

„Ez a szerződéshosszabbítás alapvetően egy formális dolog volt. Toto Wolff csapatvezetővel már télen tárgyalóasztalhoz ültünk, de azért jó érzés, hogy most aláírás került a papírokra, és megtörtént a bejelentés” – nyilatkozta Hamilton.

Hozzátette, már húsz éve tagja a Mercedes-családnak, de még soha nem volt boldogabb a csapatban, mint most, és nagyon várja, hogy kiderüljön, mit tudnak elérni együtt a következő két és fél szezonban.