Megbukott a japán kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány

Az ellenzéki elégedetlenséget főképpen az úgynevezett Morimoto-ügy váltotta ki, amelyben a japán pénzügyminisztérium idén márciusban elismerte, hogy okiratokat hamisított egy protekciós ügyben.

A botrány tavaly robbant ki, amikor kiderült, hogy a piaci ár hetedéért vásárolhatott állami tulajdonban lévő telket az a magániskola, amelynek a miniszterelnök felesége, Abe Akie lett volna a tiszteletbeli igazgatója, de a botrány miatt elállt ettől. Az ügyről a parlamentnek benyújtott hivatalos okmányokat a pénzügyminisztérium módosította, egyebek mellett törölték belőlük a kormányfő és felesége, valamint Aszó Taró pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes nevét is, és azt a megjegyzést, hogy „kivételes” ügyletről van szó. A szóban forgó magániskola és több más oktatási intézmény tulajdonosa a Moritomo Gakuen vállalat, amely hírek szerint közel áll a miniszterelnök családjához.

A törvényhozás mostani ülésszaka vasárnap ér véget. A miniszterelnök eredetileg arra készült az ülésszak végén, hogy bejelenti indulását a szeptemberi, a Liberális Demokrata Párton (LDP) belüli vezetőválasztásra, hogy harmadszor is ő kerüljön a párt élére. A Japán nyugati részén történt, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő rendkívüli esőzések és a kárfelszámolás miatti teendőire hivatkozva a kormányfő későbbre halasztotta a bejelentést.

A párt vezetői tisztségéért több szóba jöhető jelölt is van, de az erőviszonyokat ismerők szerint nem tudnak majd elegendő támogatást szerezni Abe Sindzóval szemben.