Nagyot bakizott az MTI

Elírták Orbán kedvenc focicsapatának nevét.

Ismét a Videoton és a Ferencváros az esélyes címmel közölt előzetes magyar bajnoki esélylatolgatást a Magyar Távirati Iroda ma 10 óra 57 perckor. Csakhogy – mint arról korábban beszámoltunk – a bajnokcsapat időközben elhagyta a névadó gyárat, ezt az idényt már az új főszponzor nevéből és a csapat becenevéből összeállított MOL Vidi FC néven játssza.

Cuki nevet kap a bajnok focicsapat

A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint az egyesületet 2010 óta támogató MOL az új idénytől már névadó szponzorként áll a háromszoros bajnokcsapat mögé.„Feladat, hogy a Vidi tovább erősödjön, és hogy az európai versenysorozatokban minden évben reális esélyekkel harcoljon a csoportkörért - mondta a klub honlapjának Garancsi István tulajdonos.

Ma 11 óra 44 perckor ki is jött a javítás, immár NER-kompatibilisen, Ismét a Vidi és a Ferencváros az esélyes címmel.

A klub nevének megváltoztatása miatt a fehérvári szurkolók bojkottal fenyegették meg a klubot. A Red Blue Devils nevű szurkoló csoportjuk közleményben emlékeztetett, „ez a klub, valamint Székesfehérvár és benne a generációk óta itt élő családok ezer szálon kötődnek az egykori sportélet zászlóshajójául szolgáló Videoton gyáróriáshoz”. Emiatt szerintük a Videoton név „önálló branddé” vált, és ők ehhez ragaszkodnak.

A fehérvári szurkolók berágtak a névváltás miatt

„Ha a névcsere a tervezett formában megvalósul az nem más, mint ellenséges felvásárlás, szeretett klubunk a VIDEOTON megsemmisítése! Ezért nekünk sem marad más választásunk, mint bojkottálni minden lelátói tevékenységet és megjelenést" - írja a Facebookon közzétett közleményében az RBD Ultras. A szurkolók azt írják, úgy érzik, átverték őket, a „Vidi család tagjait".