Kiderült, hogy Mészáros Lőrinc igazán magyar sportszereit külföldön gyártják

Pedig elkötelezett szándékuk, hogy csak magyaroknak adjanak munkát.

Enyhén PR-izű cikket közölt a kormánypárti Magyar Idők Mészáros Lőrinc sportmárkájáról, a 2Rule-ról.

A lapnak Kővári Ágnes, a társaság vezérigazgatója elmondta: 

- a cég máris több magyarországi varrodának ad munkát,
- a Puskás Akadémia, a Haladás és a Diósgyőr után a válogatottak is Mészáros-féle mezekben játszanak majd,
- Kecskeméten, Jászberényben, Szombathelyen folyamatosan gyártják a mezeket,
- bár érkeztek külföldi ajánlataik az előállításra, visszautasították őket, mert elkötelezett szándékuk, hogy a termékek kizárólag Magyarországon készüljenek,
- a hazai sportvilág milliárdokat fizet a nagy külföldi sportszergyűrtó cégeknek, így a multik húznak hasznot a területről.

Ez így nem egészen igaz.

A Népszava utánajárt a gyártási folyamatoknak. Kővári korábban a kormánysajtónak azt mondta, hogy a Magyar Időkben most említett Jászberény és Kecskemét mellett Gombán is készülnek mezek, a cipőket pedig Rakamazon gyártják. A Népszava Kecskeméten érdeklődött, itt a helyi textiles vállalkozók nem tudnak róla, hogy bárki gyártana bármit a 2Rule-nak, Gombán kiderült, hogy minőségi problémák miatt már szerződést is bontottak a vállalkozóval.

Kővári pénteken ráadásul sajtótájékoztatót is tartott a kormánypárti orgánumoknak, ahol az MTI beszámolója szerint elismerte: a termékek mindössze 20-30%-a magyar gyártású, igaz, hozzátette, ezt az arányt a jövőben szeretnék megduplázni. Jelenleg a textíliát is külföldről szerzik be. 

(Fotó: MTI)