A Gyurcsány-párt és a Fidesz azon vitatkozik, hogy melyikük barmolta szét jobban az oktatást

Sajtótájékoztatót tartott Arató Gergely, Gyurcsány Ferenc pártjának frakcióvezető-helyettese, közleményben reagált a Fidesz.

Arató kifogásolta, hogy az oktatás jövőre is ugyanakkora forrásból gazdálkodhat, mint az idén, ami azt jelenti, hogy értékében csökken az oktatás támogatása. Folytatódni fog az oktatás lecsúszása, leépülése, növekszik a korai iskolaelhagyók száma, veszélybe került az ország versenyképessége.

A Fidesz-frakció szerint viszont az oktatás a Gyurcsány-kormány alatt volt vesztes, amikor százmilliárdokat vontak ki az ágazatból, elvettek egyhavi bért a pedagógusoktól, több száz település iskoláját zárták be és több ezer pedagógust tettek utcára. (Míg ezzel szemben most pótolták a pénzeket, biztonságossá és kiszámíthatóvá tette az iskolák működését, satöbbi.)