Megtarthatja futamgyőzelmét Hamilton

Csak megrovást kapott a boxbejárati incidensért.

A versenyt (valamint a díjátadót és a zivatart követően) vizsgálta a versenybíróság Lewis Hamilton ominózus boxbejárati átvágását az 52. körben. A végső döntés értelmében – noha Hamilton megszegte a szabályokat – csak megrovásban részesítették – írja a Forma-1 hivatalos oldala.

A versenybírák enyhítő körülményként értékelték, hogy

  • a csapat nyíltan elismerte a hibát és azt a tényt, hogy a csapaton belül zavar volt arról, hogy a ki kell-e állni vagy sem;
  • a szabálysértés a Safety Car időszaka alatt történt;
  • semmilyen más versenytársat nem veszélyeztettek, és az irányváltást biztonságos módon hajtották végre.

A döntés következében a világbajnoki címvédő megtarthatta 25 pontját, így a jövő hétvégi, hungaroringi futam előtt 17 pontos előnye van riválisával, a Ferrari német pilótájával, a most hétvégén betlizett Sebastian Vettellel szemben.

Az esővel jött a dráma: Vettel az első helyről csúszott a falba, Hamilton a 14. pozícióból nyert

A rajt sima volt, az élmezőnyben nem történt változás, Verstappen támadta sikertelenül Räikkönent. Az első helyeken csak vonatoztak, a középmezőnyből és a hátulról induló Hamilton és Ricciardo egerészték előre magukat egészen az 5-6. helyig, de az ausztrálnak félre kellett állnia technikai probléma miatt.

„Nagyon zavaró volt. – mondta Hamilton a futam utáni sajtótájékoztatón. – Jöttünk befelé, Kimi [Raikkönen] elkezdett befordulni, nekem szóltak, hogy jöjjek be a boxba, és azt mondtam, hogy Kimi is kiáll.”

„Aztán azt mondták, hogy jöjjek ki. Én az íven voltam. Úgyhogy ráfordultam a boxbejáratra. Aztán azt mondták, hogy maradjak kint, de én már a bevezető úton jártam. Éreztem, hogy ez az esélye, hogy megcsináljuk az ellenkezőjét. Ezért kérdeztem tőlük” – nyilatkozta a brit pilóta.

Az M4 Sport szerint az FIA ezúttal nem a sportszabályzatra, hanem a Nemzetközi Sportkódexre utalt, mely egyértelműen rendelkezik arról, hogy a boxutca bejáratát semmilyen irányban nem szabad keresztülvágni.

Ez okozott is némi zűrzavart. Charlie Whiting kiemelte, mivel minden versenypálya boxbejárata más, bizonyos helyszíneken ő a nagydíjhétvége elején figyelmeztetést küld ki a csapatoknak és a versenyzőknek, melyben konkrétan leírja, hogy tilos a boxutca bejáratánál elhelyezett bóját a rossz irányból megkerülni. A Német Nagydíj esetében viszont efféle megjegyzést nem adott ki. Ennek eredménye, hogy Hamilton ügyét nem a sportszabályzat megsértésére hivatkozva kezdték el vizsgálni: azt tudniillik valójában nem sértette meg. Csak a sportkódexet.

A vizsgálat hírére sokan előhozakodtak Kimi Räikkönen 2016-os bakui esetével is, amelyért a finnt 5 másodperces időbüntetéssel sújtották. Whiting erre kitérve elmondta, a két eset teljesen más volt, mivel a ferrarist akkor a sportszabályzat megsértése ügyében idézték be. Más kérdés, hogy az akkori büntetésről kiadott dokumentum az indoklásában a most is idézett sportkódexet említi, nem a Whitng által kiadott figyelmeztetést.

Hamilton enyhe büntetése mindazonáltal egyáltalán nem számít kirívónak. A Race Fans blog munkatársa átnézte a statisztikákat, és megállapította: a 2011 és 2017 közötti időszakban összesen 22 boxbejárat-levágós esetet vizsgáltak az FIA-nál, ezek közül pedig csak négyért osztottak ki büntetést – Räikkönené volt az egyik. E négy esetben közös, hogy az FIA valamennyi nagydíj előtt külön figyelmeztette a résztvevőket arra, hogy nem keresztezhetik a boxutca bejáratát.