Flörtöljön Ön is a NER-rel és 300 ezerért adhat tanácsokat a turizmus fellendítésére

Nem tudni, milyen munkáért jár a fenti összeg.

A 24.hu arra volt kíváncsi, kik azok, akik ellenszolgáltatásért cserébe segítik a Magyar Turizmus Zrt. helyett létrehozott állami intézményt, és a kikért szerződések szerint szinte csak Fidesz-közeli szakemberek vannak köztük. Az MTÜ 2018-ban összesen 11 külső tanácsadóval kötött szerződést, közülük kilencen az úgynevezett Turisztikai Szakmai Tanácsadó Testületben vesznek részt. Ők bruttó havi 300 ezer forint körüli javadalomban és költségtérítésben részesülnek.

A 444. hu összeszedte, mi is köthető a tanácsadók nevéhez:

  • Csák János: volt a Matáv pénzügyi igazgatója, elnökölte a Molt és a Westelt is, 2011 és 2014 között londoni magyar nagykövet volt, 2004 és 2009 között az ő tulajdonában volt a Heti Válasz, 2016 óta övé a Design Terminal.
  • Folly Réka: a badacsonytomaji Folly Arborétum örököse, a Borászati Kft. tulajdonosa, a férje Werner Péter, aki a Németh Szilárd idején a csepeli önkormányzat városgazda cégének vezetője volt.
  • Herczeg Ágnes: a Pagony táj- és kertépítész iroda vezető tervezője, ő tervezte a felcsúti stadion kertjét.
  • Káel Csaba: a Művészetek Palotájának igazgatója, a Happy End Kft. és az Ezüsthajó Kft. alapítója, forgatott filmet Orbán Viktor amerikai útjáról, ő rendezte a Szent Korona Parlamentbe szállítási ceremóniáját, a vizes vb nyitóünnepségét, majd kulturális és turisztikai nagykövetnek nevezték ki.
  • Kieselbach Tamás: a Kieselbach Galéria és Aukciósház tulajdonosa.
  • Molnár-Bánffy Kata: Orbán egykori szövegírója, dolgozott több minisztériumnak, később volt a magyar téli olimpiai csapat sajtóattaséja és a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs és marketingvezetője, a Salt Communications nevű cégével a Várkert Bazár kreatív arculatát tervezhette meg.
  • Pál István: „Szalonna” híres kárpátaljai népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője.
  • Vitézy Dávid: 2010 és 2014 között a BKK vezérigazgatója volt, 2015-ben miniszteri biztos is volt, most a Közlekedési Múzeum igazgatója.
  • Zoboki Gábor: a Lévai Anikóval jó viszonyban lévő építész tervezhetett olyan fontos állami beruházásokat, mint például a Művészetek Palotája, és a Ludovika kampusza.

A lapnak küldött keretszerződésekből a pontos munka, amit a tanácsadók végeznek, nem derült ki. Akiket erről kérdeztek vagy vissza sem írtak, vagy a szerződésükben foglalt titoktartási kötelezettségükre hivatkoztak, és nem válaszoltak.