Ha valahogy lenyomja bolgár ellenfelét a Vidi, jöhet a CFR vagy a Malmö

A luxemburgi bajnok elleni játékot látva ez csak álom.

A kolozsvári CFR vagy a svéd Malmö lesz a Vidi FC–Ludogorec párharc győztesének ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában. Az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában lebonyolított hétfői sorsoláson kiemeltként szerepelt a fehérvári klub. A selejtező harmadik fordulójának első összecsapását augusztus 7-én vagy 8-án, a visszavágót 14-én rendezik, a Vidi FC-re átnevezett Videoton az első mérkőzésén idegenben léphet pályára. A csoportkörbe jutáshoz további egy fordulót kell sikerrel venni.

A fehérváriak a selejtező első fordulójában nyögvenyelősen, óriási szerencsével, 3-2-es összesítéssel ejtették ki a világverőnek semmiképp nem nevezhető luxemburgi Dudelange együttesét. Következő ellenfelük a Ludogorec lesz, a párharc első felvonásán, szerdán vendégként lép pályára a Vidi, a visszavágót jövő héten rendezik. Továbbjutás esetén következik a román-svéd párharc nyertese.

A luxemburgi bajnok elleni utolsó percek itt tekinthetők meg:

Nehezen, de továbbjutott a Vidi a Bajnokok Ligája-selejtezőben

Az már az első 15 perc után egyértelmű volt, hogy a fehérvári klub nem fog úgy átgázolni ellenfelén, mint tette azt a Honvéd kora este a Rabotnicski ellen. A Dudelange egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, de a 18. percben így is megszerezte a vezetést a Vidi.