Több mint 200 környezetvédőt öltek meg tavaly világszerte

Katonák és rendőrök is felelősek a halálesetek egy részéért.

A nem kormányzati szervet kedden közölte, hogy az elmúlt évben 207 olyan esetet jegyeztek fel, amikor környezetvédőket öltek meg, köztük például fejlesztésekre kijelölt földek kisajátítása ellen fellépőket. 2017 követelte a legtöbb halálos áldozatot körükben, előző évben a szervezet mintegy 200 környezetvédő megöléséről adott hírt.

Őslakos törzsi vezetők, a flórát és a faunát védő erdőőrök, földjeiket, folyóikat védő „átlagemberek” vannak a halálos áldozatok között a világ 22 országában, amelyek 60 százaléka latin-amerikai.

A legtöbb, 57 természetvédőt Brazíliában ölték meg, az ázsiai Fülöp-szigeteken 48-at, Afrikában 19 embert, közülük tizenkettőt a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az afrikai áldozatok közül 17 orvvadászat, illegális bányászat ellen lépett fel.

A szervezet közölte: bizonyítékai vannak arra is, hogy katonák és rendőrök felelősek legalább 53 környezetvédő haláláért.

A Global Witness szerint nyilvánvaló a „kapcsolat” ezen erőszakcselekmények és a fogyasztási termékek iránti keresletnövekedése között, az olyan termékek iránti növekvő kereslet, mint a pálmaolaj, a szója vagy a fabútorok a tömeges mezőgazdasági termelés, a bányászat, orvvadászat, erdőirtás táptalaja.

„Ahogy nő a kereslet ezen termékek iránt, küzdelem indul az üzleti élet szereplői között új földterületek tömeges méretű megszerzésére a termékek előállításához”

- mondta Ben Leather, a Global Witness illetékese.

Ha az emberek síkra szállnak jogaikért a környezet védelmét követelve, a legbrutálisabb úton hallgattatják el őket - tette hozzá.