A magyar kormány bejelentette: kilépnek az ENSZ migrációs tárgyalásából

Most az ENSZ az „ellenség”.

A miniszter újságíróknak kifejtette: „bebizonyosodott”, hogy a migrációt illetően feloldhatatlan az ellentét Magyarország álláspontja és az ENSZ megközelítése között.

Szijjártó kiléptetné Magyarországot az ENSZ migrációs tárgyalásából

"Kiegyensúlyozatlan és veszélyes az ENSZ globális migrációs javaslat-csomagja"- Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki ezért a kormánynak arra tesz javaslatot, hogy Magyarország lépjen ki a tárgyalásokból. A csatorna úgy tudja, hogy az esetleges kilépést a mai kormányülésen tárgyalják majd a fideszes politikusok.

Magyarország továbbra is fenntartja a migrációs politikáját, azon „semmilyen globális csomag nem változtat”, enne érdekében tették meg a hivatalos lépéseket - magyarázta.

Szijjártó Péter szerint a globális migrációs csomag megfogalmaz „szép célokat”, például a fellépést az embercsempészek ellen. A hatása szerinte ugyanakkor ellentétes a néhány pozitív céllal is, hiszen egy „migrációt inspiráló” dokumentum csak az embercsempészeknek jó, akik így még több emberrel hitethetik el, hogy induljanak el, úgyis befogadják őket, mert már „globális iránymutatás” is van erre.

Megállapodtak az ENSZ migrációs csomagjának szövegéről

A tagországokra jogilag nem kötelező, harminchárom oldalas, 23 célt megfogalmazó dokumentumot (The Global Compact for Safety, Orderly and Regular Migration) hivatalosan december közepén fogadják majd el a marokkói Marrákesben tartandó állam- és kormányfői értekezleten.Az Egyesült Államok még tavaly kivonult a tárgyalásokról.