Mítoszrombolás: a Kubatov-lista nem fekete mágia

Olvasási idő kb 39 perc
Mítoszrombolás: a Kubatov-lista nem fekete mágia

Összefoglaltuk mindazt, amit tudni érdemes a door-to-door módszerről. 

Az úgynevezett „nép” többségében nem a parlamentben, nem a tévéstúdiókban, nem a kávéházakban, nem a klubokban, nem a lakossági fórumokon, nem az utcai kitelepüléseken található meg, hanem a magyar háztartások ajtajai mögött. Fontos rögzíteni, hogy Kubatov listája nem a fekete mágia bűnös eszköze, hanem egy közismert és nem mellesleg nagyon hatékony kampánymódszer. Összefoglaltuk mindazt, amit tudni érdemes a door-to-door módszerről.

A következő cikkünkben bemutatjuk a talpalásos, cipőelnyűvéses, házalós korteskedés műfaját és nem éppen rövid történelmét az ókori Rómától a XVII. századi Nagy-Britannián, a monarchiabeli Budapesten, a tv-korszakbeli hanyatláson és a kilencvenes évekbeli amerikai újjászületésen át a jelenkori Magyarországig. Terjedelmi okok miatt két nagy fejezetre osztottuk. Mivel azonban napjaink kampánymódszereinek megértéséhez ugyan nem feltétlenül, de szükségesek a történelmi előzmények ismerete, nem két részletben, hanem egyben közöljük. Azonban akik szeretnék az előzményeket átugrani, görgessenek bátran a második részhez, ott kezdődik a Fidesz csodafegyverének a bemutatása.

A folyosó üresen kong, ahogy idegenek lépdelnek a betonlépcsőkön. Egy női kéz kopogtat egy lépcsőházi ajtón. Bosszús hang hallatszik ki odabentről, a lakótelepi lakásból.

 - Ki a franc jön ide? Főleg ilyenkor!

 - Jó napot kívánok! Kiss Annamária vagyok, a Fidesz megbízásából kerestem fel, hogy személyesen adjam át Orbán Viktor névre szóló levelét.

 - Ja! Akkor rögtön nyitom.

 - Csörög a lánc, kattan a zár. Egy középkorú férfi áll az ajtóban, aki éppen egy gyűrött inget húzz fel magára, az alsógatyája fölé.

 - Üdvözlöm, Nagy Béla vagyok, miben segíthetek? – kérdezi. A szemrevaló, fiatal lány lelkesen mosolyog, mellette a társa, egy csillogó szemű srác narancsszínű, műanyag mappát tart a kezében.

 - Tudja, hogy választások lesznek a héten? Vasárnap számíthatunk-e a szavazatára? – kérdezik a hívatlanul érkező, de szívesen fogadott fideszes önkéntesek.

 - Természetesen! A feleségemmel biztosan megyünk. A fiam még kérdéses, tegnap érkezett meg Londonból, azt mondta fáradt, a szabadnapjait nem akarja politikával tölteni, de most is a drogos, buzi, momentumos barátaival lóg. Na, majd beszélek a fejével. Ha nem állna a hazája mellé, akkor az is lehet, hogy kitagadom. De ugye a kormány nem engedett be közveszélyes migránsokat Magyarországra, mint ahogy az előbb olvastam a Facebookon? – hangjából kiérződik: szeretné, ha megnyugtatnák.

 - Ne higgyen az ellenzéki rágalmaknak, a Facebook egyébként sem szűri ki az idegen, sorosista fake newst, mert Cukiberg, a tudjukkikhez tartozik... Nézze a köztévét, az soha nem hazudik, ahogy mi sem tudnánk, hiszen látja, ugyanolyan egyszerű, tisztességes magyar emberek vagyunk, mint Ön... – feleli a srác, majd folytatja a kérdéseit, fontosabb témákat érintve. – Na, haladjunk uram, nekünk, ma még sok rendes hazafit kell meglátogatnunk. Úgy látom, hogy idősebb Nagy Béla és a nagyobbik lányuk is ide van bejelentve. Ugye rájuk is számíthat Orbán Viktor és Magyarország? – a srác a tolla hegyét a papír felé helyezi. A fiatal hölgy továbbra is biztatóan mosolyog.

 - Sajnos a nagyobbik lányom elköltözött Budapestre, a bűnös városba, nem is tudom, hogy milyen fura társaságba keveredett. Az apám nagyon öreg és beteg, az autónk elromlott, most nincs pénzünk a szervizre, tehát....

 - Tehát akkor idősebb Nagy Bélának mozgóurnát írunk fel, azaz a szavazatszámláló bizottság tagjai házhoz jönnek hozzá, hogy ne neki kelljen ezzel fáradnia. Senkit nem hagyunk az út szélén, ahogy miniszterelnök úr is megmondta. Idősebb Nagy Béla, ifjabb Nagy Béla, Nagy Béláné és Nagy Csaba, az összesen négy szavazat, ebből egy bizonytalan – jegyzi fel aprólékosan a mappás önkéntes a friss adatokat. Mindeközben a fiatal hölgy átnyújtja Nagy Bélának Orbán Viktor névre szóló levelét és négy ajándéktollat is, hogy legyen mivel ikszelnie a népes családnak.

 - Viszontlátásra, jó munkát, jó hétvégét, hajrá Magyarország! – köszönnek el egymástól a kölcsönösen nagyon hálás polgártársak.

A bejárati ajtó záródik. A szemközti szomszédnál megint kopogtatnak.

Bevezető gondolatok a személyes beszélgetés fontosságáról

„Egy valami semmiképpen sem spórolható meg: a tényszerű információkkal nem rendelkező választópolgároknak a sziszifuszinak tűnő, aprólékos, idő- és munkaigényes, észérvekkel történő személyes meggyőzése”írta a Komáromi Attila a Népszava hasábjain, miután 2018-ban a Fidesz harmadszor is kétharmadot szerzett a parlamentben.

Mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy a személyes beszélgetések a hatékonyság szempontjából mindig előnyt élveznek a nem személyes beszélgetésekhez képest. Többek között rálátás nyílik a célszemély élethelyzetére, részletes és pontos információk szerezhetőek az adott szavazópolgár igényeiről, elvárásairól, a félreértéseket tisztázni lehet, lehetséges az azonnali reakció-válaszreakció. A politikai szimpátia hiányát átmenetileg személyes szimpátia kialakításával lehet pótolni, bizalmat lehet kiépíteni. Mi több, a személyes beszélgetések folyamán alkalmazhatjuk a metakommunikációt (mimika, hangsúly, hangerő, tekintet, mozgás, testtartás, térköz stb.), ami azért fontos, mert ha lehetőségünk nyílik rá, akkor a metanyelvet egyébként is nagyobb arányban használjuk. A személyes beszélgetések alatt lényegesen több esélyünk nyílik az érvkészletünk felsorakoztatására, a meggyőzés tudományának alkalmazására.

Ez az érintkezési forma azonban nyilvánvalóan nagyfokú hátránnyal is rendelkezik: időigényes, illetve nehézkes kiépíteni egy olyan rendszert, amiben ezeket a személyes beszélgetéseteket koordinálni, rendszerezni lehet. Több millió emberrel, évente akár többször, személyesen beszélgetni nagyon nem egyszerű: ez egy szakma, egy külön iparág. Mindehhez hatalmas, kiválóan szervezett, megfelelően motivált emberi erőforrás, kommunikációs-, jogi-, pszichológusi-, informatikai háttércsapat szükséges.

Nagyon kevés azt feltételezni, hogy az öntudatos polgárok munka és a család mellett a maradék szabadidejük egy részét saját elhatározásból lakossági fórumokra, utcai kitelepülésekre, hírek böngészésére fordítják. Ha a szavazótábor nem megy el a politikushoz, akkor a pártoknak kell eljutniuk a szavazókhoz. A képviselőknek és képviselő-aspiránsoknak nem a Kossuth térre kell kimenniük megtapsoltatni önmagukat. Hanem a Kossuth Lajos utcába, a Petőfi Sándor utcába, az Ady Endre utcába beszélgetni. Minden egyes településen, minden egyes házban. Megkockáztatva azt is, hogy rájuk csapják az ajtókat.

Ez a tényleges utcai politizálás, amihez elszántság, bátorság és tudás szükségeltetik. Szerencsére a múltból és a nemzetközi példákból ezúttal is lehet tanulni.

Nagyon fontos az első benyomás, a legtöbb „kontaktot” maximum 10 perc alatt kell lebonyolítani, ezért a megfelelő fellépés érdekében érdemes előre megtudni minél többet az adott célszemélyekről, hogy a felek ne rabolják egymás idejét.

A politikai jellegű door-to-door marketing több célt is szolgálhat: egyrészt elképzelhető a hideg címeken (hideg címeknek az ismeretlen pártpreferenciájú háztartásokat nevezik) található polgárok meggyőzése, a saját politikai táborba történő állítása. Ha a kampányüzeneteket célcsoportokra, célszemélyekre szabjuk és személyesen átadjuk, akkor jelentős eredményeket, hatalmas sikereket érhetünk el, avagy olyan értesüléseket kaphatunk, ami alapján korrigálhatunk. Másrészt lehet szándék a saját szavazótábor felkutatására és regisztrálására is például a későbbi egyszerű, folyamatos kapcsolattartás céljából. Harmadrészt a legvégső cél a szavazás napjára történő mozgósítás (GOTV), a bizonytalanok megerősítése, amely műveletnek éppen a saját táborról készült „emlékezet”, illetve törvényes adatbázis lehet az alapja.

Elképzelhető természetesen, hogy hatékonyabb a saját tábor mozgósítása, mint az idegenek meggyőzése. Azonban ha kizárólag ezt a taktikát alkalmazzuk, akkor az nagyban hozzájárulhat az állandó szekértáborok kialakulásához és fennmaradásához, ami egyébként jellemző a közállapatokra.

Mozgósítani természetesen lehet telefonon, a médiában, a közösségi médiában, postai vagy elektronikus levélben, plakáton is, a személyes felkeresés azonban kétségkívül a leghatékonyabb technikák közé tartozik, de még törvényes adatgyűjtésre (telefonszám, e-mail) is lehetőséget ad.

 

I. rész

Cicero és a kapcsolati háló

Az ókori Római Köztársaságban zajlott választási kampányokban, a Forum Romanumon a tisztségviselő-jelöltek személyesen ráztak kezet a választópolgárokkal, akiket azzal tiszteltek meg, hogy a nevükön szólították őket. A nevekre, tehát arra, hogy ki, kicsoda, a nomenklatúrának nevezett szolgák emlékeztették őket: a politikusok fülébe súgták az észben tartandó személyes adatokat.

A hivatalra pályázók kézikönyvét (eredeti, latin címe: Commentariolum petitionis) nagy valószínűséggel Kr. e. 64. körül Marcus Tullius Cicero, a híres szónok számára állította össze fivére, Quintus Tullius Cicero – habár az ő szerzőségét többen megkérdőjelezték, azonban annak tartalma örök érvényű igazságokkal teli.

„A vidéki és a falusi emberek máris barátainknak képzelik magukat, ha tudjuk a nevüket” – jegyezte fel többek között Quintus Tullius Cicero, aki elsősorban a rokonságban, a szomszédságban, illetve a baráti szálak tudatos kiterjesztésében és bővítésében, azaz mai kifejezéssel élve, a kapcsolati háló építésében látta a lehetőségeket a táborbővítésre. A távolabbi centuriákat (szavazattal rendelkező politikai egységeket) is ezeken keresztül látta elérhetőnek.

„Sok szorgalmas városi ember, sok hálás és serény szabados tartózkodik a forumon; a legnagyobb gondossággal munkálkodj rajta, hogy azok, akiket akár magad, akár közös barátaitok révén el tudsz érni, lelkes híveid legyenek, keresd fel és gyűjtsd őket magad köré...” – tanácsolja a korabeli kampányszakember, aki úgy folytatta: „továbbá legyen az egész városra, minden testületre, körzetre és szomszédságra kiterjedő terved – ha ezekből a vezető embereket a baráti körödbe vontad, úgy rajtuk keresztül a maradék tömeget is könnyen kézben fogod tartani”.

A mű magyarul Nótári Tamás fordításában jelent meg Hogyan nyerjük meg a választásokat? – A hivatalra pályázók kis kézikönyve címmel.

Háromnapos utaztatás az Újkorban

A választók személyes felkeresése különféle listák alapján, amiket elméletben egy vásznon rögzítettek, azaz a „vásznazás” (canvassing) az angol választási kampányokban, a XVII. századtól erőteljesen megjelenik.

Már csak azért is történt ez meg, hogy előzetesen felmérjék az erőviszonyokat, szükség esetén visszalépésekkel éljenek. A kampány ugyanis nagyon sok pénzbe került ekkoriban is, tehát aki látta, hogy esélytelen, az időben feladta, mielőtt további tetemes költségeket halmozott volna fel. Ekkoriban már nemcsak a szavazók megfélemlítését, de a szavazatvásárlást is feltalálták: a jelöltek élelmiszerekkel, italokkal, bankettekkel korteskedtek, ami anyagilag megterhelte a leggazdagabb képviselőjelölteket is. Előfordult, hogy a szavazók utaztatásának, elszállásolásának a megszervezése is a képviselőjelöltek megoldandó problémája lett: ráadásul a szavazás ekkor még egy több napos programnak számított, ami alatt közös, központi településre mentek az egy körzetben élők, nem ritkán távol a lakóhelyüktől.

A nagy kihívások egyik példájaként említik azt az esetet, amikor az egyik bukott jelölt 640 hívét találta meg Kentben a 1640-es Rövid Parlamentbe történő megválasztásához, de ebből a szavazóbázisból csak 174 szavazott le. Közülük a legtöbben a szavazás után három napig utaztak haza. (Derek Hirst. The Representative of the People?: Voters and Voting in England Under the Early Stuarts Cambridge University Press, Sep 15, 2005. pg. 117)

Az Egyesült Államokba csak a pártrendszer kialakulásával egy időben tört be a canvassing, addig nem is folytak tényleges, erőteljesebb kampányok, azután azonban a művelet része lett, hogy megpróbálták a kérdéses körzetek minden lakóját meglátogatni.

Az Egyesült Királyságban 1883-ban a fokozódó korrupció miatt törvényileg próbálták korlátozni a kampányok kiadásait, ezért a fizetett házaló ügynökök mellett az önkéntesek és az önkéntes egyesületek szerepe nagyban megnőtt. (David Denver. "Canvassing". International Encyclopedia of Elections. CQ Press, Feb 2, 2000)

Tisza István profi mozgósítása

Budapesten és a nagyvárosokban a korteskedésnek a kevésbé látványos, tulajdonképpen nagyüzemi szervezkedés felelt meg. A témáról Gerő András írt bővebben az Elsöprő kisebbség című könyvében. Eszerint az erzsébetvárosi Ehrlich G. Gusztáv az 1890-es évektől 12 ezer választó adatait kezelte.

„Tizenkétezer választónak tizenkétezer neve van, s mindegyik név két szóból áll, mert vezeték- és keresztnévből áll. Kétszázötven úton, utczán és téren lakik s kétezerötszáz házszám alatt lakik az a tizenkétezer választó. S egy-egy néven nagyon sok a választó. Minden Kisről, minden Nagyról, minden Konhról, minden Weiszről tudni kell, melyik az ügyvéd, melyik az orvos, az iparos, a kocsmáros, az ügynök, a vasutas, a számtiszt, a magánhivatalnok, a bérkocsis, a nagyságos úr és méltóságos úr? Ki lakik a beltelken, ki lakik a kültelken? Melyiknek hol a kocsmája, hol a kávéháza, hol a kaszinója, ki a szeretője, ki a hitelezője, melyik bank vagy takarékpénztár az ő bankja és pénztára? Mindezt tudnia kell a kortesnek. A választók nevét ugyan istentelen nagy könyvbe kinyomtatják, de ez csak a tudásnak a fele” - írta Ehrlich munkájáról Eötvös Károly.

A jól szervezett apparátus több száz, pontos utasítással, címre kiküldött kortessel, kocsik tucatjával járta a választások előtt és alatt a kerületet, a hálózat feladata az lett, hogy a hatalmas embertömegben a szükséges mennyiségű és pártállású szavazót megtalálja.

Érdekesség, hogy Ehrlich személyesen ugyan Kossuth és Petőfi rajongója volt, de miután a „koretesvezérséget”, azaz a kampányfőnökséget vállalkozásként űzte, ezért annak dolgozott, aki többet fizetett: rendszerint a mindenkori kormánypártnak.

A korteskedés talpalással, több száz látogatással járt.

Krausz Simon 1905-ben, gróf Tiszta István főkortese volt. Ő írta le a korabeli mozgósítási rendszer működését:
 

„Megkezdtem a szervezést. Ez abban állott, hogy az összes választókról könyvet vezettünk és igyekeztünk megállapítani hovatartozandóságukat. Legelső sorban megállapítottuk az ellenpártnak biztos híveit, mert ezzel a tömeggel nem kellett foglalkoznunk, s ennyivel csökkent a munka. Ezután megállapítottuk a mi biztos szavazóinkat, felosztottuk őket egy 20-25 tagból álló vezérkar tagjai között kezelés végett, végül pedig feldolgoztuk a semlegeseket, a választók legfontosabb réteget. 

Könyveinkben a mi híveink vörös jelet, ellenfeleink kéket, a semlegesek pedig zöldet kaptak. Minden kortest, akár fizetett kortes volt, akár táborunk vezérkarából került ki, állandóan ellenőriztem, az íveket tanulmányoztam, és nagyon sokszor ellenőrző próbát tettem.

A választás napján felállítottam a dr. Glücksthal Samu által az 1901. évi Sándor Pál választásnál bevezetett, zseniálisan kigondolt ketrecrendszert. Ezzel állandóan ellenőrizni tudtuk a választás napján a helyzetet, a szavazás menetét, az embereink viselkedését, és percekint láthattuk, mi történik. Ez a ketrec vékony falécekből volt szerkesztve és egy nagy teremben felállítva. Két vagy három ajtaja volt és a lécekre körös-körül felszegeztük a-b-c rendben az összes választók nevét, körülbelül névjegynagyságú kartonokon. Ez a névjegy elöl-hátul tartalmazta a szöveget, középen perforálva, mindkét részén ugyanaz a szöveg, mely tartalmazta a választó nevét, címét, alatta, hogy ki vállalta, a név mellett pedig kis vörös-, kék- vagy zöldszínű ostya, aszerint hogy milyen pártinak kezeltük. A választás napján néhány alkalmazottunk a választási irodában tartózkodott. Ezek híven jegyezték a szavazatokat, s futárok pedig rohantak az ívekkel a nyilvántartási irodánkba. Az iroda alkalmazottai, akik a ketrecen belül dolgoztak (mert a kártyának mindkét oldalán volt szöveg) az ívek szerint a leszavazottak fele névjegykártyáját azonnal letéphették. Viszont a kortesek a ketrecen kívül járva, szakadatlanul után nézhettek annak, hogy embereik bejöttek-e és láthatták azt is, ki van hátra és kiért kell esetleg elmenniök?

Az én szempontomból legfontosabb annak megítélése volt, hogy kinek az íve válik be? Nálam külön íveken fel volt jegyezve minden egyes közegünk lajstroma, és ha láttam, hogy az egyik ember nem funkcionál vagy lusta, úgy az ívet gyorsan szétosztottam a tartalékemberek között.

Ilyenképpen folytonosan módomban állott, hogy biztonsággal küldhessek ki 20-30 kocsit, amelyek soha tértek vissza szavazó nélkül.

A Tisza-választás biztos volt...”

Jött a TV és vele a hanyatlás

Az 1950-es Michigan-modell alapján a kampányszakemberek azt feltételezték, hogy a szavazók pártpreferenciája évekre vagy akár generációkra előre meghatározott különféle identitások alapján, és egy-egy kopogtatással nem lehet az embereket meggyőzni arról, hogy megváltoztassák a nézőpontjukat. Az egyének ugyanis nem feltétlenül a személyes érdekeik, hanem az önazonosság-tudatuk alapján teszik le a voksukat az egyes pártok, jelöltek mellett. Mi több, a szakpolitikai kérdésekben a pártreferenciájuk alapján alakítanak ki álláspontokat, nem pedig megfordítva: a szakpolitikai kérdések mentén pártreferenciát. 

Mindezért a pártok egy időben kizárólag a támogatóik azonosítására összpontosították és mindössze arra próbálták rávenni őket, hogy mindenképpen szavazzanak le, ne maradjanak otthon. 

A modell kritikusai szerint azonban a meggyőzés is hatásos lehet, ha nem is egyből az előző választás másnapján, de az idő múlásával érdemes a hideg címekre úgyszintén bekopogtatni.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy Athony Downs Racionális választás elmélete (1957) némileg ellentmond a Michigan-modellnek, szerinte az egyének egyéni érdeküknek megfelelően próbálják kiválasztani a számukra megfelelő politikai erőt. 

Ugyanakkor Downs elmélete számol azzal is, hogy az állampolgárok nem feltétlenül fordítanak elég figyelmet, időt, pénzt (vö. újságolvasás) a pártprogramok elemzésére, ezért hajlamosak egyszerűsíteni: a jobboldal és a baloldal pártjaira lényegében a köztudatban élő sztereotípiák szerint leszavazni.

David Butler angol társadalomtudós azt mondta, hogy az '50-es, '60-as években a helyi kampányok – azaz többek között a házról házra járások – nem hatottak érdemben a választásokra. A pártok ezután az anyagi forrásaikat a tömegkommunikációra, a televízióra kezdték ráfordítani.

A canvassing lassan kiment a divatból. Rámutattak arra, hogy a módszer körülményes, költséges, egyúttal azt kezdték tartani róla – mint kiderült tévesen, – hogy egyszersmind felesleges is. 

A mélypont és az újjászületés

Az 1996-os amerikai választásokon az aktivisták aktivitása a mélypontra érkezett, ezzel együtt a részvétel is negatív rekordot döntött, amit egyébként a canvassing reneszánsza után, 2016-ban majdnem sikerült alulmúlni, tehát természetesen önmagában a door-to-door marketing sem megoldás az általános kiábrándultságra, legfeljebb hatékony eszköz a kampányüzenetek célba juttatására.

A mélypont után új tanulmányok születtek, új kísérleteket folytattak le, a szakirodalom Alan S. Gerber és Donald Green nevét említi. Ők a lábon történő, személyes elérés hatékonyságát méltatták. (Alan S. Gerber and Donald P. Green. "Does Canvassing Increase Voter Turnout? A Field Experiment" Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America.)

Ezek szerint a személyes megkeresés 7, a telefonálás 2,6 százalékponttal növeli a részvételt, miközben a nem személyesen, kézbesített direkt marketinges levelek, a robothívások és az e-mailek hatása kimutathatatlan (Donald P. Green; Alan S. Gerber (30 September 2015). Get Out the Vote: How to Increase Voter Turnout. Brookings Institution Press.)

A tanulmányok szerint nemcsak a mozgósításban, hanem a meggyőzésben is nagyfokú szerepe lehet a személyes felkeresésnek.

Francois Hollande és Barack Obama is tanult a fenti kampánymódszerekből, behozhatatlan előnyre tettek szert annak idején.

Minden eddiginél pontosabb listázás az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban a legtöbb államban a szavazók regisztrációja egyébként is nagy hagyományokkal rendelkezik, aminek szükségessége a párttáborokon belüli előválasztások miatt könnyen megindokolható. Ugyanakkor emellett az adatgyűjtés egy külön iparág is.

A Demokrata Párt az NGP VAN, Inc. nevű cég által fejlesztett VoteBuildert használta, a szervezet MiniVan mobilalkalmazása a papír alapú rögzítést teszi feleslegesé. 

Mindez a tengerentúlon is szoftverhibák, az adatszivárogtatások botrányok kockázatát hordozza magában. 2015-ben 190 millió (!) amerikai állampolgár személyes adata került fel az internetre, egy részüknek a politikai hovatartozása is, miközben a felelősséget egyik politikai adatok kezelésével foglalkozó intézmény sem ismerte el.

Persze nem csak és kizárólag a pártszimpátia rögzítése lehet cél, hanem az egyes pártprogrampontokkal történő azonosulás kérdése is (pl. fegyvertartás, abortusz, drogliberalizáció témakörben) vagy a származás, felekezeti hovatartozás, sportklub-szimpátia meghatározása is. 

Ezek ismeretében ugyanis egyénre szabott kampányanyagokat lehet összeállítani, pl. egy személyes élménye miatt fegyverellenes republikánus nem kap fegyverpárti szlogeneket tartalmazó szórólapot.
 

IFrame


 

 

Az USA-tól északra, Kanadában a pártok mobilalkalmazásairól (a „konzervatív” C2G-ről, és a „liberális” MiniVAN-ről) először 2015-ben jelentek meg cikkek.

Ezeken felül egyébként a témának külön wikipédia-szócikke is is létezik, amelyből ez az összefoglaló is sokat merített.

Trump emberei a nappalikban szervezkedtek

2016 szeptemberében Chris Carr, a Republikánus Párt politikai igazgatója a konkurens Demokrata Párt, azaz Hillary Clinton door-to-door kampányát méltatta a Washington Postnak adott 2016-os interjújában, ugyanakkor beszélt a republikánusok saját fejlesztéseiről is.

A Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) különböző összehasonlító mezőtesztet folytatott le Colorado, Florida, Louisiana területén, amiből megállapították, hogy az ajtótól ajtóig történő interakció sokkal hatékonyabb, mint például a telefonhívás, továbbá számukra az is kiderült, hogy a door-to-door marketinget a lelkes önkéntesek jobban csinálják, mint a fizetett aktivisták. Mondjuk ennél a pontnál érdemes egy időre megállni és hozzátenni, hogy egyes országokban az önkéntes-hálózat meglehetősen hézagos, ezért különös nehéz a motiváltságot fenntartani és a teljesítményt elvárni fizetett alkalmazottak nélkül. 

Ezt egyébként Carr is belátja, ezért több ezer fizetett koordinátort alkalmaztak. A fizetett alkalmazottak megszervezték vagy elősegítették a „háztalálkozók” megszervezését. Ezeknek a társasági eseményeknek a helyszíne – a nevükkel ellentétben – nem mindig egy ház, hanem alkalomadtán pártiroda is lehetett. Ezúton képeztek szomszédsági-csoportokat, amiket azután a „csúcsönkéntesek” irányíttathattak, akik a saját közösségükön belül különféle jogosultságokat kaphattak. 

Az önkéntesek a háztalálkozókon hozzáférést kaptak a különféle applikációkhoz, ami megkönnyítette a door-to-door marketing, illetve a mozgósítás megszervezését. Ezekben a modern applikációban egyértelműen látszik, hogy ki melyik földrajzi körzetért felelős, az adott körzetben kik a szimpatizánsok, kiket kell megkeresni és mit kell nekik mondani.

Carr konkrét számokat is említett: több mint 4000 háztalálkozót tartottak, amelyeken átlagosan tizenöt fő fordult meg, tehát ez a művelet 60 ezerrel növelte meg az önkéntesek létszámát. Mindez rávilágít arra is, hogy az irodahálózat fenntartásával szemben a terepmunka mennyivel fontosabb: egyrészt az önkéntesek munkája egyébként is hatékonyabbnak bizonyult a saját lakóblokkjukban, nyilvánvalóan a személyes ismertségük és a helyismeretük miatt is. Másrészt nem szerettek átingázni az adott településeken belül, a „bázis” pedig egy környékbeli épület lehetett.

A lelkes önkéntesek és a fizetett aktivisták képzésére kiemelt figyelmet fordítottak: a háztalálkozókon szituációs játékokat folytattak le, önkéntes-tréningeket tartottak, illetve egy negyedóra erejéig mindenkivel leültek, hogy elmagyarázzák nekik azt is, hogy mit miért kell tenni, mi miért jó, amit korábban hiányoltak a párt szolgálatába álló önkéntesek. Mindeközben az egész hálózatot becsatornázták a legvégső mozgósításért felelős, úgynevezett 72 órás munkacsoportba is. 

A biztos és bizonytalan szavazókat célcsoportokra és személyre szabott üzenetekkel (szkriptekkel) keresték fel, Nem csak regisztrálták a potenciális szavazókat, hanem addig „üldözték” őket (személyesen, levélben, telefonon), ameddig azok el nem mentek szavazni. Az amerikaiak tudják, hogy a „csatatér államokban”, „a billegő körzetekben” ez a rámenőség kulcsfontosságú lehet. Mint ahogy mi, magyarok is megtapasztaltuk, hogy 2018-ban a Fidesz harmadik kétharmada mindösszesen 128 szavazaton múlt.

A republikánus kampány fejlesztéseinek is meglett a maga hatása: 2017 januárjában beiktatták Donald Trumpot, a Republikánus Párt politikusát, az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökét.

Profilalkotás Facebook-profilokból

A közösségi média korábban újfent előkerültek azok, akik a door-to-door marketing ellen érvelnek, elsősorban talán azért, mert a minőségi emberi erőforrás hiánya erre ösztönzi őket. 

A professzionális, nagy HR-erőforrásokkal rendelkező pártok azért nem látják ilyen faék-egyszerű nézőpontból a helyzetet, mi több a social media és a door-to-door marketing kombinálásán munkálkodnak, ehhez elsősorban nem technikai, hanem nagyon komoly jogi akadályokat kell áthidalni.

A door-to-door marketing és a social media összekapcsolása, kombinálása hatalmas lehetőségeket, ugyanakkor kockázatokat, áthidalható akadályokat képez.

2018 márciusában a New York Times azt tárta fel, hogy több tízmillió Facebook-felhasználó személyes adatait használhatta engedély nélkül Cambridge Analytica, ami Donald Trump 2016-os kampányába dolgozott be.

A cég arra kapott megbízást Donald Trump tanácsadójától (Steve Bannontól), hogy mintegy 15 millió dollár értékben fejlesszen egy eszközt, ami képes nem csak nagy mintás közvélemény-kutatásokra, hanem arra is, hogy a szavazókat profilozza és azokhoz személyre szabott befolyásoló tartalmat juttasson el. A felhasználókat kamu tesztjátékokkal bombázták, adatokat szereztek be bankoktól, biztosítóktól, adatbrókerektől. Minden településen szinten minden állampolgárt megismertek: a sajátjaikat, a bizonytalanokat, az ellenfél szavazóit.

A megoldáson egy egész stáb dolgozott, a pszichológusokon kívül például szövegírók, fotósok, designerek, kreatívok, videószerkesztők, akik a Facebookon kívülre is léptek, önálló weboldalakat, blogokat hoztak létre, és tartalmakkal töltötték meg azokat. A célzással foglalkozó szakértők határozták meg, hogy milyen üzeneteket kell megjeleníteni ahhoz, hogy az mindenképp elérje a megcélzott felhasználókat – írja a HWSW.hu.

Sepsey Barna a The Pitch hasábjain egy nagyon színvonalas tanulmányt írt, amiből kiderül, hogy a Facebook és egyéb online megoldásokat, hogyan és miképpen lehet összekötni térinformatikai rendszerrel, a door-to-door marketinggel.

Elmagyarázza, hogy a republikánus megrendelést teljesítő Cambridge Analytica és a demokratákat kiszolgáló Blue Labs mint big data cégek hogyan halmoztak fel adatokat több millió amerikai állampolgárról, azután ezen adatokat hogyan egészítették ki újabb tételekkel, és hoztak létre célzott, „targetált” hirdetéseket az illető pszichológiai profilja, társadalmi helyzete, különféle témakörökben (fegyverviselés, egészségügy, oktatás kereskedelem, államadósság, bevándorlás, jogbiztonság, állambiztonság, gyermekgondozás) kifejetett nézetei alapján.

A célcsoportok célzott hirdetéseket, e-maileket, telefonhívásokat kaptak, legvégül az egyes személyek egy része bekerült egy térinformatikai rendszerbe is. Hozzájuk az önkéntesek úgy kopogtathattak be, hogy akkorra gyakorlatilag már mindent tudtak róluk.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió eltérő adatkezelési szabályai miatt természetesen a módszereket nem lehet egy az egyben lemásolni, az irányelvek, a jövő kampánytechnikái azonban kirajzolódnak. 

Az új uniós adatvédelmi rendelet, GDPR a több évszázados kopogtatós, házalós műfajt nem állítja meg, legfeljebb új kihívások elé állítja.

 

II. rész

A Fidesz csodafegyvere

A Fidesz lényegében 2006-től építi a VPN, PTR is hasonló elnevezésű rendszereket, a pécsi időközi választásokon csúcsra járatott kampánytechnikáról azóta kikerült egy nagyszerű oktatóanyag is, amit a magyar ellenzéki pártok alapszervezeteinek is kötelező lenne megnéznie.
 

IFrame


 

 

Tisztázzuk a legkomolyabb félreértést, szögezzük le, hogy az úgynevezett Kubatov-lista teljesen törvényes, a szókapcsolatot övező közkeletű, naiv feltételezések és az önleleplezőnek tartott, hírhedtté lett Kubatov-beszéd értelmezése ellenére is az. 

Erre egyébként a Fidesznél mindig is egy nagyon komoly jogászcsapat figyelt, még napvilágra került a rendszerbe nem illő, egyedi túlkapások, pl. a „soproni Kubatov-listaként” elhíresült vadhajtás ellenére is, aminek létezéséről Kubatov Gábor alighanem nem is tudott. Elképzelhető, hogy például a kubatovi rendszer üzemeltetői időként megközelítették a törvények határait, de alighanem azt soha, egy apró centivel sem lépték át. 

A határmegközelítést illusztrálja, hogy a 2013-ig létező kampánycsendről szóló törvényt a kubatovi rendszer normaszegés nélkül, önmagától megkerülte. Mint az köztudott, azelőtt a választás hétvégéjén csak általában a választáson való részvételre lehetett buzdítani, azonban az egyes pártok mellett – a magánbeszélgetéseken túl – az utolsó napokon már nem lehetett kampányolni.

A pofonegyszerű trükk, rafinált furfang, székely góbéság tehát abban állhatott, hogy a fideszesek kizárólag a fideszeseket buzdították a részvételre. Hogy kik a fideszesek, azt természetesen nyilvánvalóan előzetesen, hatalmas erőfeszítések és terepmunka árán fel kellett térképezni. 2006 és 2010 között talán ezen alapötlet nyomán éledt fel vagy épült fel Magyarország legprofesszionálisabb választási adatbázisa, illetve politikai mozgósítási rendszerre.

A másik gyakran emlegetett, jogosan felmerült aggály az elutasítók listájának a létezése. A Fidesz által felfedezett elutasítók azonban általában akármikor is, de feliratkoztak bármiféle adatgyűjtő ívre (pl. rezsicsökkentéses, kvótaellenes aláírásgyűjtések stb.), azonban az ismételt megkereséskor alighanem elutasító magatartást folytattak. 

Az elutasítók név szerinti beazonosítása nem ritkán nehéz, mert azok általában be sem mutatkoznak, hanem becsapják az önkéntes előtt az ajtót, ezért legfeljebb a cím alapján lehet következtetni a nevére. Ugyanakkor az adott címen ekkor még mindig lehet be nem jelentkezett albérlő, vendég, rokon, gondozó, önkényes lakásfoglaló, rég elhunyt házsártos öregasszony kísértete, betörő vagy akárki, aki ajtót tudott nyitni, de nem azonos a címen szereplő személyek egyikével sem. 

A másik lehetőség a választói névjegyzék egy példányának a hivatalos és törvényes megvásárlása a nyilvántartó hatóságtól, azután ebben a legegyszerűbb táblázatkezelőben is ki lehet jelölni, hogy kikkel beszélgetettek a politikusok és az önkéntesek, ki adta meg az adatait, ki a barát. Mivel általában a cél az, hogy a kampány előtt mindenkit megkeressenek legalább egyszer, ezért a fennmaradó címek egy ideig lehetnek „el nem ért” megjelölésűek, ha meg már szinte mindenkit megkerestek akkor szinte magától kibukik, hogy ki az elutasító: tehát mindez törvényesen, külön megjelölés nélkül. 

Mire azonban kampány elér ebbe a szakaszba, a választás gyakorlatilag véget ér. Az említett törvényesen megvásárolt névjegyzéket pedig a választás után a jogszabályok alapján meg kell semmisíteni, amit akármilyen hihetetlen is, de a pártok általában meg is tesznek: a nagyobb pártok nem kockázatnak azzal, hogy a helyi szervezetekre bíznak olyan eszközöket, amelyek a közösségi és online média korában akármikor nyilvánosságra kerülhetnek. Egyébként is a névjegyzék az elköltözések, halálesetek miatt folyamatosan elavul, azonban annak frissített állapota a választás előtt megvásárolható.

Az elutasító címekre elméletben szembesítő, tájékoztató, egyszóval passziváló kampányanyagok kerülhetnének ki: ezeknek a célja nem az, hogy címzetteket átállítsa egy másik táborba, hanem az, hogy azokat a saját tábora vagy a politika egésze iránt elbizonytalanítsa. Életszerűen azonban a door-to-door alapú passziváló kampányra általában még Magyarország egyetlen mamutpártjának, a Fidesznek sincsen elegendő emberi erőforrása, energiája, ideje. Előfordult már persze ilyen, de ez nem rendszerszintű.

A pártreferenciák két referendum között jelentősen átalakulhatnak: például az ellenzéki pártok táborai között állandó az ide-oda áramlás, és a Fidesz is képes átállítani újabb és újabb szavazórétegeket a maga oldalára. Éppen ezért a kormánypártok kampányszakembereinek nem áll érdekében az, hogy a közszereplőkön túl az „átlagpolgárokat” is egyfajta negatív lista alapján diszkriminálja. 

Természetesen pártfüggetlenül előfordulhatnak egyedi túlkapások, azonban a közmunkásokat, az állami és önkormányzatait szféra alkalmazottjait egyéb módon is nyilván lehet tartani, azután morálisan elítélhető érveléssel meggyőzni erről vagy arról, ehhez teljesen felesleges a hatóságok és a sajtó által folyamatosan figyelt Kubatov-lista alkalmazása.

Ébred az ellenzék is?

Az MSZP hasonló programja CRM névre hallgatott, azt nem tudni, hogy jelenleg rendelkeznek-e egységes adatbázissal, de az adatbázisok folyamatos frissítéshez szükséges emberi erőforrás előteremtése manapság minden ellenzéki párt számára nehézkes.

A megismételt- és időközi választásokon: 2014-ben Ózdon, 2015-ben Tapolcán, Veszprémben képzettebb, tapasztaltabb csapatok álltak fel: mind a kormánypártok, mind az ellenzéki pártok térfelén. 

„Lábon kell megnyerni a kampányt!” – mondta 2017-ben a Jobbik szóvivője, Mirkóczki Ádám. Azonban 2018-ban ezt a tanácsot a pártja nem tudta megfogadni, alighanem azért, mert a politikai erő önkéntes-hálózata fejlesztésre szorul.

A Fidesz „összellenzéke” először és legutoljára 2018-ban, Hódmezővásárhelyen, egy időközi polgármester-választáson tudott kézzelfoghatóan, hatékonyan egy közös célt elérni, a politikacsinálás egyik legfontosabb szakaszában: a kampányfázisban. Ebből az alkalomból hivatásos szakemberek bizonyítottak, mint például az Iránytű Intézet munkatársai vagy Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója. 

Az ellenzék a Fidesz módszereihez hasonlóan, ezzel együtt vélhetően a jogszabályok betartása mellett telefonos és személyes megkeresésekkel, földrajzilag szűkített közösségi médiás hirdetésekkel is növelhette Márki-Zay Péter táborának a részvételi szándékát.

Illetve mindezekbe a munkafolyamatokba maga a jelölt is besegíthetett, aki korábban egyébként marketingmenedzserként dolgozott amerikai és kanadai cégeknél, közönséges házaló ügynökként is. A tengerentúlon például egy telefonszolgáltató házról házra járó értekesítőjeként kereste meg a mindennapi kenyerét, a saját elmondása szerint ebben az időben naponta ötven potenciális ügyféllel beszélgetett. 

Az önmarketingben is élen járó polgármesterjelölt a tapasztatalatokat, amiket idegen terepen, idegen nyelven, tehát nehezített körülmények között szerzett meg, nyilvánvalóan hasznosítani tudta a hazatérése után, Hódmezővásárhelyen is.

A településen, 2018 februárjában az ellenzéki pártok nagy sikert, a kormánypártok kudarcot könyvelhettek el. Helyben beszélnek arról is, hogy Lázár János elbízta magát, és nem fogadta el a központ segítségnyújtását, így pedig lehetséges, hogy nem is igazán alkalmazták a kubatovi módszereket. Az viszont biztos, hogy a Fidesz „főkorteseit” az ottani eredmény ébresztette rá arra, hogy nem szabad lankadni, mi több, új fokozatba kell kapcsolni. 
 

Fokozatváltás a kétharmadért

A fokozatváltás nagyon rövid idő alatt meg is történt. A hódmezővásárhelyi Márky-Zay Péter meglepetéseredményét követően, március 23-a és 27-e között, a Median előre lemérte a Fidesz-KDNP kétharmadát, miközben a kutatócég azt is kimutatta, hogy 54-ről 68 százalékra nőtt a „biztos” szavazók aránya. Kiderült, hogy az előzetes feltételezésekkel ellentétben az emelkedő részvételi hajlandóság nem az ellenzék esélyeit javította: a falusiak körében 39-ről 48 százalékra nőtt a fideszesek aránya. A lényeg az, hogy a kormánypárti mozgósítás eredményesebbnek bizonyult, mint az ellenzéki próbálkozások.

Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az ellenzék hivatásos szakemberei nem lehetettek ott az ország minden pontján, legalábbis egyszerre mindenhol biztos nem. Az ellenzéki oldalon 2018-ban nem létezett a Fideszéhez hasonló központi, folyamatosan aktualizált, professzionális mozgósítási rendszer.

A Kubatov-lista működtetői eközben egy pillanatra nem álltak le, az évtizedes rutint és az állandó innovációt profi módon kombinálták. A könnyen kezelhető központi, professzionális mozgósítási rendszert használó, folyamatos továbbképzésben részesülő helyi munkatársak elvégezték a kiosztott feladatokat, tették a dolgukat. 

Kubatov Gábor odafigyelt a szakemberek és az önkéntesek jelzéseire, a házi informatikusoktól megrendelte a szükséges fejlesztéseket, nemzetközi összehasonlításban is korszerű rendszert épített ki. Egyébként rendszeresen látogatja is az Egyesült Államokat, kifejezetten azért, hogy önmagát képezze.

A sajtómunkatársak rácsodálkoztak arra, hogy névre címzett Orbán-levelet kellett átadni személyesen a fideszes szavazóknak, ahogy 2006-ban, 2010-ben, 2014-ben eddig mindig. Azután pedig a kampány utolsó napjaiban, illetve április 8-án telefonon vagy személyesen keresték fel a levélátadás alatt beazonosított támogatókat, kiemelten kezelve a bizonytalanokat. 

A Magyar Nemzet arról írt, hogy a kormánypártok önkéntesei GPS-alapú nyomkövetővel ellátott iPaddal kopogtattak be az adatbázisukban szereplő személyekhez. Az okoseszköz kaput nyitott a térképpel összeegyeztetett listára, azaz az önkéntes mindig látta, hova kell éppen „bekopognia”. Az önkéntesek mozgását pedig nyomon követte a kampánykoordinátor. Hogy ez a Magyarországon technikai újdonságnak számító megoldás, ami körzetenként tíz, húsz vagy akár harminc önkéntes rendelkezésére állt, milyen elképesztő mértékű előrelépés a régi ikszelgetős, mappás, utólag rögzítős módszerhez képest, az értheti igazán, aki házalt már akármikor is, akármilyen témában.

A számológép nélküli számoláshoz lehet hasonlítani a régi állapotokat, a modern munkaeszközökkel megtakarított több ezer munkaerőórát újabb címek, akár többszöri lejárására lehetett fordítani.

A Fidesz aktivistái igyekeztek minden szimpatizánsukat felkeresni, hogy személyesen adjanak át nekik egy szavazásra buzdító levelet és egy hűtőmágnest. Ezeket csak a választás előtti napon dobhatták be a postaládába, ha addig nem sikerült személyesen találkozni a szimpatizánssal.

A Fidesz kétharmada 128 miskolci, avagy 297 budakeszi állampolgáron múlt, a jobbikos Jakab Péternek vagy az LMP-s Széll Bernadettnek, személyesen vagy az önkénteseiken keresztül – az általuk elvégzett elképesztő munkán felül – legalább még ennyi állampolgárt kellett volna megtalálnia, meghallgatnia, érveléssel az ellenzék biztos táborába állítani. 

Egy hasonló munka elvégzése nem lehetetlen küldetés: egy átlagos kubatovista, okoseszközökkel a kezében, érvelőkártyával a zsebében egy nap alatt 110 kontaktust tud teremteni.

A Fidesz elsöprő erejű győzelméhez nyilvánvalóan jelentősen hozzátett Habony Árpád közérthetőségre törekvő kommunikációja, de Kubatov Gábor mozgósítási rendszere is.

Siránkozás terepmunka helyett

Az általános, nem célirányos mozgósítás még mindig nem elég hatékony és nem is lehet az.

2018-ban az RTL klub, a Comedy Central és a társaik által bemutatott kampányfilmek nem csak az ellenzékieket, hanem mindenkit mozgósítottak, tehát a kormánypártiakat is. A pártlogóval ellátott mozgósító plakátok tüzelhetik az adott párt szimpatizánsait, ugyanakkor kihívhatják annak elutasítóit is: az eredmény szempontjából majdnem mindegy, mindkét kör tagjai választási hangulatba jönnek, majd elmennek szavazni, természetesen nem feltétlenül a plakát tulajdonosaira, hanem a sajátjaikra. 

A közvetlen, célirányos beszélgetésekhez, a door-to-door alapú mozgósításhoz mindennek kevés köze van tehát. Az ellenzék a kampányok alatt általában a door-to-door munka szisztematikus elvégzése helyett a Kubatov-listákra mutogatott, ami már önmagában is hatalmas tévedésnek bizonyult. 

Szakértőbb füleknek sokszor úgy tűnt, mintha az ellenzék a jogi aggályok hangoztatásával a saját szervezetlenségét, lustaságát és a bátortalanságát palástolná. Az ellenzéki politikusok a door-to-door marketing terepmunkájának elvégzése helyett inkább magát a módszert támadták a sajtóban, ami számukra sokkal könnyebbnek bizonyult. A történelem azonban bebizonyította, hogy ez az üzenet milyen hatékonysággal ér célba: tulajdonképpen semmilyennel.

A múlt nagy erői a szóban forgó door-to-door marketingfeladatok nagyságát pontosan felmérhették, hiszen az MSZP-ben, illetve a szocialista utódpártokban (Demokratikus Koalíció, Együtt) politizáló párttagok a műfajt korábban maguk is iparszerű mértékben űzték. Tisztába kerülhettek azzal, hogy minderre már érdemi léptékben képtelenek a szervezeti hálózatuk tendenciaszerű megrokkanása, önkéntes állományuk megfogyatkozása miatt: tehát racionálisabb megoldásnak látszott a siránkozás a terepmunka helyett.

Ezzel együtt az elkésett felismerés is felbukkant a XXI. századi ellenzéki pártok megmondóemberei között a számukra 2018-ban újfent elbukott választás után – a momentumos Soproni Tamástól, a jobbikos Volner Jánosig bezárólag – már egyenesen arról értekeztek, hogy nincs más megoldás, a következő években nekik is házról házra kell menniük. Mindez a csodás felismerés csak a Fidesz harmadik, iparszerű, hatalmas eredményeket hozó door-to-door marketing kampánya után következett be. 

Ha ezt komolyan gondolják a pártok, akkor a választókkal történő, folyamatos, személyes kapcsolattartás szolgálatába kell állítani mindent: nem egy hétre, nem egy évre, hanem minden ellenzékben eltöltött pillanatban, mi több, még azután is.

Nem mellesleg megjegyezhetjük, hogy amelyik párt nem képes beszélgetni az emberekkel, lusta és bátortalan meglátogatni a barátait, illetve alkalomadtán bekopogtatni a hideg címekre is – hogy például miben állhat a tisztelt állampolgár rendelkezésére, milyen tanácsokat fogadjon meg tőlük – az a párt nem csak az elhibázott kampány miatt, hanem morális értelemben is megérdemli a bukását.

Az egyik fő kérdés az, hogy a magyarországi ellenzék tovább mantrázza-e a saját bukásának egyik fő okát, vagy a jelen írásban taglalt, a Fidesz által alkalmazott kampánymódszernek a létező nemzetközi és magyarországi példáit elemezve működőképes, professzionális door-to-door alapú mozgósítási rendszert alkot-e.

A jövő pedig még több kihívást tartogat

A jövőben, illetve inkább a létező jelenben nyilván a door-to-door marketing és a közösségi média kreatív kombinálása rejlik, mindennek többféle kimenete lehet. 

Az időközben a kampányszakemberek alkalmazásba állított úgynevezett „érvelőkártyák” a door-to-door vagy telefonos marketinges a kereskedelemből is ismerősek lehetnek. Itt azokról a meggyőzésre kifejlesztett forgatókönyvekről beszélünk, ami az adott egyénhez és az adott helyzethez szinte automatikusan igazodik.

A pártprogramok egyszerű megfogalmazása, egyénre szabása éppen ezen érvelőkártyák alapján lehetséges, megfelelő szűrés esetén az egyén nem egy több száz oldalas olvashatatlan dokumentumot kap a kezébe, hanem azt a három mondatot hallja meg, ami őt érdekeli, ami meggyőzi.

Jelen összefoglaló írója – tegyük hozzá talán szerencsére – ez eddig nem hallott arcfelismerővel és személyre szabott szkriptekkel ellátott okos-szemüvegekről vagy fülre illeszthető mikrokamerákról. Holott egy ilyen eszköz feltalálása és legyártása, ami egyfajta XXI. századi, digitális robot-nomenklatúraként megsúgná az alkalmazójának, hogy kinek mit, milyen hangsúlyokkal kell mondania nyilván a politikán túli alkalmazási területeteken  – a kereskedelemtől, az udvarláson át mindenféle kampánytípusban – jól hasznosítható lenne. 

Másféle kimenetelű esetek azonban ennél rövidebb, akár egy éves távlatokon belül bekövetkezhetnek. Ha okos-szemüveg és az arcfelismerés egyelőre nem is működik, az Android és iOS alapú programokat folyamatosan fejlesztik. A jövő kizárólag a kampányszakemberek képzeletén, tehetségén és a megrendelést leadó pártok elvárasain, akaratán, fizetésképességén múlik.

Ugyanakkor annak, aki ebbe a műfajba belevágna, az első feladata az legyen, hogy beruház egy kényelmes cipőbe, amiben talpalhat, amit elnyűhet.