Beleszállt a kormány gazdaságpolitikájába Varga Mihály

Súlyos szavak a miniszter úrtól.

Varga Mihály pénzügy- és Palkovics László innovációügyi miniszter finoman szólva is elégedetlen a magyar kis- és középvállalkozásokkal.

A két kormánytag Tusványoson fejtette ki álláspontját a kkv szektor kapcsán. Az Index tudósításából kiderül, hogy 

  • Varga Mihály szerint egy holland munkás kétszer annyi értéket állít elő, mint egy magyar, vagyis hatékonysági problémáink vannak
  • Palkovics László szerint ha egy holland kkv-t és egy magyart összehasonlítunk, akkor hatékonyságban, termelékenységben jelentős a különbség - nyilván a holland javára.
  • Varga Mihály szerint probléma, hogy a magyar kis- és középvállalkozások nem képzik a munkavállalóikat, Ausztriában minden ötödik, itthon csak minden tizedik munkavállalót képeznek tovább.
  • "Sokaknak még egy nyomorult honlapjuk sincs" - érzékeltette az elmaradást Varga (pedig lehet ezt jól csinálni: Mészáros Lőrinc egyik innovatív mikrovállalkozása jó példával jár elöl)
  • Az Idegen nyelvtudás hiánya
  • Palkovics László szerint fontos célja a kormánynak, hogy a magyar vállalatok többet állítsanak elő, nagyobb hatékonysággal. A miniszter szerint a nyugatiakhoz viszonyított hatékonyságbeli különbséghez hozzájárul az innovációs képesség hiánya a magyar tulajdonú vállalkozásoknál.
  • Varga szerint további probléma, hogy nincsenek "zászlóshajóink", vagyis világszerte ismert magyar márkák.

Végül a pénzügyminiszter kimondta a nagy igazságot:

"Bárki bármit mond, két dologgal nem lehet a versenyképességet javítani: az alacsony bérekkel és a gyenge valutával. "Ezek átmenetileg segítenek, de amikor ki kell menni a napra, nem."

Tehát bárki bármit mond, Varga Mihály élesebben már nem is bírálhatta volna az utóbbi két Fidesz-kormány tevékenységét:

Az alacsony bérekre és a fel- és bedolgozó iparra épülő iparpolitikát, az innovációt kinyíró fejlesztéspolitikát, a kiszámítható, tervezhető üzletpolitikát megfojtó vállalkozás-ellenes, lassú és rendkívül alacsony hatékonyságú, de legalább folyamatosan hízó bürokráciát (azt Varga is elismerte, hogy az állami szolgáltatások minőségén javítani kell), a tudásellenes politikát (MTA), az "alkotmányos költségre" és politikai kapcsolatokra épülő pályázati rendszert, a közpénzekből kitömött Fidesz-közeli oligarchákat, a túladóztatást, és ezzel párhuzamosan a multinacionális vállalatok elképesztő mértékű adókedvezményeit. 

Emellett Varga Mihálynak és Palkovics Lászlónak sok kérdésben igaza van, valóban óriási a lemaradás. Kár, hogy ebben nekik is óriási szerepük volt, vagyis

Mintha a kocsmáros panaszkodna amiatt, hogy sokat isznak az emberek a faluban.