Újabb félmillió ember gondolkodik az ország elhagyásán, ebből katasztrófa lehet

Tízből hét ember visszajönne, háromnak ez még eszébe sem jut.

Az eltérő számítási módszertanok miatt szinte lehetetlen pontosan meghatározni a kivándorlás pontos mértékét, de azért nagyságrendileg lehet tudni, hogy hányan mentek ki, vagy terveznek kimenni. A Portfolio cikke szerint, ami többek között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2016-os mikrocenzus kivándorlással kapcsolatos eredményeit összegezte, a hazai elvándorlás még további szinteket léphet, és ez komoly veszéllyel fenyeget.

Eszerint még a hivatalos mérések is 306 ezer külföldön élő magyarral számolnak,

közülük 258.790-en élhetnek tartósan másik országban, 47.500 fő pedig kevesebb, mint egy éve vándorolt el. Más becslések ennek akár a dupláját is kihozzák, korrekciók után a Porfolio

610 ezerre becsülte a kinti magyarok számát.

Azt írják, hogy a kivándorlók jelentős része, 90 százaléka a 16-64 éves korosztályba tartozik, ami teljesen érthető, hiszen ez a korcsoport a leginkább aktív és önálló. Közülük is a 16-39 évesek mennek leginkább, de érdekesebb adat, hogy míg a teljes népesség 22 százaléka végzett felsőfokú tanulmányokat, addig a kivándorlók között 30 százalékos a diplomások aránya.

    

A magyarok TOP3-as célpontja Németország, Ausztria és az Egyesült Királyság, ide megy a több százezres tömeg mintegy 71 százaléka.

A felmérés szerint a kivándorlás legfőbb oka a munkavállalás, nem pedig a kalandvágy.

A legtöbben akik hazajönnek, családi okokra hivatkoznak. Ez sem meglepő, hiszen rengeteg távkapcsolatot és szétválasztott családot jelent a külföldi munkavállalás, ezeknek pedig demográfiai értelemben is komoly következményei lehetnek.

Ami viszont további aggodalomra ad okot, az a jövő kivándorlása: a KSH szerint a 16-64 évesek között 8,4 százaléknyi ember tervez valamilyen szintű kivándorlást két éven belül.

Ez 510 ezer embert jelent, ami a már most is fennálló munkaerőhiányt tekintve óriási problémákat jelentene.

Nehéz eldönteni, hogy jó vagy rossz hír az, miszerint a kivándorlást tervezők 71 százaléka pár éven belül visszajönne Magyarországra, míg 29 százalék nem is tervez visszafordulni többé, nekik ennyi volt.