Szintet léptünk: a Dunai Evezős Központnak már a tervezése is 36 százalékkal drágább lett

Miért csak a kivitelezés során lehetne lenyúlni a pénzt?

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) május elején írt ki közbeszerzési eljárást "Tervezési szerződés a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program keretében megvalósítandó Dunai Evezős Központ Pálya tervezése" tárgyában. Ennek eredményét szombaton tették közzé az uniós közbeszerzési értesítőben.

Az eljárás során mindössze a FŐMTERV Zrt., az Aquaconsult Kft. és az ÖKO Zrt. triumvirátusa adott be ajánlatot a projektre.

A cégtriász nettó 347,55 millió forintért fogja megtervezni az evezős pályákat, ami 36 százalékkal több, mint az eredetileg becsült 255 millió forintos költség.

A hirdetményben szerepel, hogy a sportlétesítmény "régi adósságot törleszt" majd, és "nem csak XXI. századi evezősverseny-helyszín lesz, de sportolási, kikapcsolódási lehetőséget nyújt a közelben épülő 12 ezer férőhelyes Diákváros lakóinak és Budapest lakosságának".

A pályának egyébként nem csak hazai, de esetenként nemzetközi világversenyek lebonyolítására is alkalmasnak kell lennie, ennek megfelelően kialakított sportpályákkal, kiszolgáló terekkel.