Átgázolt a Fradi az MTK-n

A Ferencváros 4-1-re győzött az újonc MTK vendégeként vasárnap.

A Ferencváros megőrizte százszázalékos mérlegét, az MTK azonban a 2-0-s újpesti sikerét követően kikapott. A 213. örökrangadón a Ferencváros a 86. sikerét aratta, 49 döntetlen és 78 MTK-diadal mellett.

A kezdés után az MTK beszorult a kapuja elé, s az óriási mezőnyfölényben lévő Ferencváros Bőle Lukács góljával megérdemelten szerzett vezetést a 15. percben. A folytatásban a tizenhatosok között zajlott a játék, amelyet döntően még mindig a vendégek irányították, de kevesebb lehetőség adódott előttük. A szünethez közeledve aztán Ivan Petrjak kétszer került helyzetbe, és egyszer sem hibázott.

A szünet után az MTK bátrabb játékot vállalt fel, beszorította a Ferencvárost. A 60. percben Kanta József büntetőből szépített - Heister rántotta le Katonát -, és a korábbi magabiztosságát elvesztett FTC-vel szemben támadásban is maradtak a hazaiak. Lendületessé és ötletessé vált az MTK, és állandó munkát adott a vendégvédelemnek, azonban a kapuban álló Dibusznak keveset. A hajrában egy kontra végén Varga Roland növelte a különbséget, és állította be a végeredményt.