Vizoviczki is örülhet: róla is lekerült a nyomkövető

Gyárfás után az éjszakai élet egykori császára is szabadabban lélegezhet.

A rendőrök megvesztegetésével és költségvetési csalással is vádolt, az előzetesből 2016-ban 250 milliós óvadékért cserébe szabaduló Vizoviczki lábáról azután került le a nyomkövető, hogy a Kúria - a Fővárosi Ítélőtáblával egyetértésben - pár hónapja jogerősen is megszüntette az üzletember házi őrizetét és a másodfokú eljárás befejezéséig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben.

Vizoviczkit még tavaly áprilisban ítélte hét év börtönre és 600 millió forintos vagyonelkobzásra felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt első fokon a Fővárosi Törvényszék. Az ítélet ellen Vizoviczki, több vádlott-társa és az ügyészség is fellebbezett, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblához, amely idén júliusban kezdte másodfokon tárgyalni a büntetőpert. Ebben a perben valamikor ősszel várható ítélet.

A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa az éjszakai életben Vizó néven elhíresült vállalkozó és 21 társa ellen folyó korrupciós perben várhatóan csak év végén hoz majd első fokú ítélet.

Csak az év végén hozhatnak ítéletet Vizoviczki és rendőr haverjai ügyében

A Magyar Idők elnevezésű kormánylap írt arról, hogy a tetemes mennyiségű bizonyíték, a több száz tanú kihallgatása miatt várhatóan csak az év végén hozhat döntést a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa Vizoviczki László és a korrupcióval megvádolt magas beosztású rendőrök ügyében.