160 ezer szavazót csábíthatott el a Jobbik a Fidesztől

Medián kutatás.

Az egyértelműen látszott a választási eredményeken, hogy a szavazók megtartásában a Fidesz jeleskedett. A rájuk voksolók 90 százaléka négy éve is őket támogatta, ám idei növekedésük nem más pártok táborából származott, hanem a passzívak vagy a korábban még választó joggal nem rendelkezők szavazataiból. Tegyük hozzá, hogy a hazai médiapiac leigázása után nem csodálkozhatunk azon, hogy a kormánypropaganda olyan emberekhez is eljutott, akikhez eddig egyik párt hangja sem ért el.

A Jobbik szavazóinak 16 százaléka azonban a jelenlegi kormánypárttól érkezett. Körülbelül 160 ezer ember lehetett köztük, akik emlékeik szerint 4 évvel korábban a Fideszre tették voksukat.

Az LMP négy év alatt 140 ezerrel bővítette táborát, jobbról és balról is szerzett szavazókat, igaz a Fidesztől kétszer annyian (80 ezer ember) pártoltak át, mint balról.

A Momentum szavazóinak 40 százaléka négy éve még passzív volt, ötöde a Fideszre voksolt.

A szavazók számát nézve elmondható, a Jobbik tudta a legtöbb voksot behúzni az ellenzéknek.

Emellett a legvegyesebb ideológiai tábort az LMP és a Momentum adja, míg a DK és MSZP szinte csak a magukat baloldalra sorolók, míg a Fidesz a magukat csak jobboldalra sorolók szavazatára számíthat.

A jobbikosok 74 százaléka tartotta magát jobboldalinak, ami azt mutatja, hogy a párt már balról is tud szavazókat megszólítani.