Hátrányos helyzetű magyar gyerekek táboroznak a Metallica adományából

Emberségből csillagos ötös.

A Kabáról, Somogyjádról, Tiszaigarról és Tiszaszőlősről érkező a 6-12 éves gyerekeket ahol rengeteg program várja a Velencei Ifjúsági Táborban, sok fürdéssel, játékkal, hajóúttal és akadályversennyel.

A táborzárást megelőző napon, péntek este a gyerekek közösen készítenek egy Metallica óriásplakátot, hogy így köszönjék meg a legendás együttes adományát: kézlenyomatát mindegyikük elküldi a zenekarnak.

Az adomány összegéből arra is jut majd, hogy augusztus második hetében az alapítvány élelmiszercsomagot osszon a rászoruló családoknak.

Tankcsapdát játszott a Metallica Budapesten

A szép gesztus az európai turné sajátossága, Bécsben és Prágában is volt hasonló, de így is mindenképpen történelmi esemény zajlott le Budapesten azzal, hogy a világ egyik legsikeresebb rockzenekara Tankcsapdát játszik élőben.