Olyan jól építették meg hét éve az algyői iskolát, hogy azóta százmilliót kellett rákölteni

Nem érte meg a munkadíj.

Az 1,7 milliárdból felhúzott épületen a Délmagyar.hu riportja szerint tavaly kétezer négyzetméteren kellett parkettát cserélni, most pedig a homlokzatát kell rendbe hozni, mert a kivitelező nem megfelelő technológiával helyezte fel a faburkolatot, és nem is kezelték le megfelelően rovar elleni szerrel.

„Az új homlokzatburkoló elemeket 563 négyzetméternyi felületre építették be. Ezenfelül nem a tervező által előírt vakolatot vitték fel a külső felületre, így az bezöldült az algáktól"

-mondta el a lapnak Molnár Áron, a település polgármestere, aki hozzátette, nem is érti, hogy hét évvel ezelőtt miért egy 2000-es évek eleji energetikai követelményeknek megfelelő épületet adtak át, amin „nincs megfelelő szigetelés, hűtő-fűtő rendszer és napelem.”