Budapest egy ingyenes játszótér, egy év alatt kétezer forgatás van

Szinte semmit nem kérünk a milliárdokból.

A filmalapnak tavaly benyújtott kérelmek közül mintegy 1900-nál Budapestet jelölték meg, vidéki helyszínekre valamivel több mint száz engedélyt kértek, idén pedig már 900 fővárosit és száz vidékit igényeltek.

Utóbbi kategóriában kiemelkedik Szentendre, Esztergom, Vác és Dunakeszi, Budapesten pedig az Andrássy út, a Szabadság tér, a Szent István-bazilika környéke, a Feneketlen-tó, a Villányi út, a Döbrentei tér és a Várkert Bazár közkedvelt - ismertette a lap az MNF-től kapott adatok alapján.

A magyarországi közterületek népszerűségét egyebek mellett olcsóságuk is adja.

A világörökségi területek forgatási napidíja alig kétezer forint négyzetméterenként, a főváros kiemelt turisztikai helyszíneit már 800 forintért is meg lehet kapni, a vidéki helyszínekre pedig 200 forinttól adnak engedélyt a cikk szerint.

Az MNF kiemelte, hogy a díjtételek mértékének megváltoztatása csak a vonatkozó törvény módosításával lehetséges, de nincs tervben ilyen kezdeményezés - írta a lap.

Budapest bruttó 272 millió forintot kapott 2017-ben a területfoglalásokért.

Idén a Red Bull Air Race kapcsán is botrány lett abból, hogy kiderült, a milliárdos költségvetésű rendezvény 90 százalékos kedvezményt kapott a Fővárosi Önkormányzattól, és mindössze 12,9 millió forintot fizetett a mérhetetlen mennyiségű lezárásért és zajszennyezésért.

Ugyanakkor a futóversenyek sem jobbak ebből a szempontból, ugyanis ezekért általában jelképes összeget kérnek el, így az agyonszponzorált, nagy reklámfelületet jelentő sportesemények területfoglalása a fél város lezárása esetén is megállhat pár tízezer forintnál.

Tehát az átlagosnál is nagyobb dugók okozása, a parkolóhelyek számának csökkentése, a gyalogosforgalom és a tömegközlekedés akadályozása, valamint a városkép rontása szinte teljesen ingyen történik Budapesten.