Erdogan beleállt a szkanderba Washingtonnal

Nem egy súlycsoport.

Eddig türelmesek voltunk - hangsúlyozta Erdogan.

"Azonban elrendelem: fagyasszuk be az amerikai igazságügyi és a belügyminiszter javait, ha vannak nekik ilyenek"

- mondta Ankarából sugárzott televíziós beszédében az elnök.

"Nem akarunk részt venni egy vesztes-vesztes játszmában" - tette hozzá ugyanakkor. "Mindkét országnak árt, ha egy politikai és igazságügyi vitát gazdasági síkra helyezünk."

A két ország közötti feszültség egy amerikai protestáns lelkipásztor, Andrew Brunson törökországi fogva tartása miatt fokozódott. Brunsont kémkedéssel és terrorizmussal vádolják.

Washington szerda este szankciókkal sújtotta a török igazságügyi és a belügyminisztert az ügyben játszott feltételezett szerepük miatt. Ankara rögvest bosszút esküdött, és nyomatékosította: nem adja meg magát a fenyegetéseknek.

Ez volt az első alkalom, hogy Erdogan megjegyzést fűzött az amerikai büntetőintézkedésekhez, amelyek szerinte "nem illenek a két ország stratégiai együttműködéséhez".

Törökország jogállam - hangoztatta párttársai előtt Erdogan, aki többször is leszögezte, hogy nincs hatalma beavatkozni az amerikai lelkész ügyébe. "Akik azt hiszik, hogy fenyegetéseikkel és képtelen szankcióikkal megfutamíthatják Törökországot, azok nem ismerik ezt az országot" - fűzte hozzá.

Washington számára kiemelt fontosságú Brunson kiszabadítása, akit másfél év börtön után házi őrizetbe helyeztek a török hatóságok.