"Nagy leleplezésre" készül holnap a kormánysajtó

Nem fogják kitalálni, ki ellen találnak ki egy újabb sztorit.

Kedden a Képviselői Irodaházban a Jobbik részéről Gyöngyösi Márton találkozott a XV. kerület leköszönő polgármesterével, a jelenleg országgyűlési képviselő Hajdu Lászlóval, valamint az egyik független polgármester-jelölttel - áll az ellenzéki párt keddi közleményében. Érdekes módon a kormány néhány kitartott "médiamunkása" a találkozó végén fényképeket készített a távozó résztvevőkről, feltételezhetően azért, hogy a szerdai napon nagy szenzációként tálalják az egyébként teljesen súlytalan történetet - olvasható az ellenzéki párt közleményében.

"A Jobbik több polgármester-jelölttel kíván találkozni, hogy programjukat meghallgassa, de szívesen várjuk a Fidesz jelöltjét is, bár program hiányában ő nyilván nem fog eljönni."

Mivel a Fidesz az Állami Számvevőszék közreműködésével nehéz anyagi helyzetbe hozta a Jobbikot, így a pártnak minden időközi választáson mérlegelnie kell az indulás lehetőségét. A készülő "szenzáció" kedvéért leszögezzük, hogy a Jobbik nem működik együtt Gyurcsány Ferenc pártjával, de feltételezzük, hogy a hazug szalagcímek már elkészültek - áll a párt közleményében.