A Fidesz most már támogatja a „pofátlanul magas” végkielégítéseket

Ők is érintettek.

Az adótörvények módosításába csempészték bele, hogy visszamenőlegesen, idén január 1-jétől már nem kell adót fizetni a 2010-ben csak „pofátlanul magas végkielégítésnek” nevezett összegek után – írja a Népszava. A rendelkezést a kétmillió forintnál magasabb összegekre vezették be, ami azon túl, hogy a felsővezetőket érintette, könnyen összejöhetett az alkalmazottaknak is – például egy több évtizedes közszférában eltöltött munkaviszonnyal.

A választások után megszűnő miniszteri pozíciók esetében – amennyiben azt a tárcavezető legalább 3 évig töltötte be – a végkielégítés mértéke hathavi illetményük, azaz 6,6 millió forint. Ez Balog Zoltánra (Emmi), Fazekas Sándorra (FM), Lázár Jánosra (Miniszterelnökség), Seszták Miklósra (Nefmi) és Simicskó Istvánra (HM) vonatkozik. A Fidesz által megszavazott módosításnak köszönhetően azonban már nem kell büntetőadót fizetniük.

A 2010-ben elfogadott jogszabály 98 százalékban határozta meg az adó mértékét, melyet először az Alkotmánybíróság a „jog- és vagyonbiztonsággal ellentétesnek” minősített, ezért az első fideszes kétharmad a testülettől megvonta azt a jogkört, hogy vizsgálhassák az adótörvények alkotmányosságát. Ezt követően a nem vezető közalkalmazottak esetében az adóköteles rész korlátját 3,5 millió forintra emelték, a mértékét pedig 75 százalékra szállították le.