Megsértette a közbeszerzést, mégis állami pénzzel tömik a fideszes céget

Az adócsalással gyanúsított Kuna vállalkozása majdnem 300 milliót kap a Szerencsejáték Zrt.-től.

Bár a közbeszerzési törvényt megsértette a Fidesz-frakció korábbi kabinettitkárának, Szijjártó Péter külügyminiszter jó barátjának, Kuna Tibornak a cége, azért még mindig zsíros állami milliókat kaszál. A Menedzsment Fórum szúrta ki, hogy idén júniusban a tulajdonába tartozó Young & Partnersszel összesen csaknem 300 millió forint értékben kötött szerződést az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. Mindezt úgy, hogy a Szerencsejátéknak élő, 5,5 milliárd forintos keretszerződése van Kuna Tibor másik cégével, a Trinity Communications Kft.-vel „integrált marketing- és kommunikációs feladatokra” vonatkozóan.

A legnagyobb összegű szerződést június 13-án kötötték meg a Young & Partnersszel „az ország legnagyobb Tippmix Fogadópontja kitelepüléshez kapcsolódó installáció gyártása és üzemeltetése” tárgyában nettó 150 millió forintra. A kitelepüléshez kapcsolódva a „szurkolói aktivitások, promóciók lebonyolítására” még nettó 134,565 millió forintot fizettek a lista szerint Kuna cégének. Mindkét szerződés a foci-vb végéig, július 15-ig szólt – számol be az mfor.hu.

A harmadik kontraktust még június első napján írták alá és június 3-ig szólt, ennek értelmében nettó 8,98 millió forintért a gyereknapi vállalati rendezvényeket kellett megszervezni Budapesten és vidéken.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a propagandaminisztérium a céggel – Kuna másik cégével, a Trinity Internationallel és a Rogán-szomszéd Csetényi Csaba vállalkozásaival együtt – felmondta a szerződéseket a közbeszerzések megsértése miatt.

Őszinteségi roham?! Rogán kirúgta a gyanúba keveredett kommunikátorait

A 444.hu szúrta ki, hogy a Rogán Antal vezette propagandaminisztérium csütörtökön váratlanul felmondta a szerződéseit az eddig állami megbízásokkal kitömött Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel. További érdekesség, hogy mindössze egyetlen nappal azután történt a szakítás, hogy megkötöttek velük egy milliárdos keretszerződést. Az ügy hátterében az áll, hogy kiderült, ezek a cégek súlyosan megsértették a közbeszerzési törvényt.

Kunára ráadásul letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást kért az ügyészség, a vádhatóság szerint Kuna Tibor csökkenteni akarta a lottócéggel szerződésben álló Young & Partners nevű cégét terhelő adókötelezettséget, ezért megállapodtak, hogy fiktív számlákat vásárol V. Attila első rendű vádlott hálózatától.

Letöltendőt kértek a Fidesz-frakció egykori kabinettitkárára

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, és hamis magánokirat felhasználásával vádolják Kuna Tibort, Szijjártó Péter jó barátját, a Fidesz-frakció egykori kabinettitkárát. A Fővárosi Főügyészség letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást kérnek (az okozott kár erejéig), és azt is, hogy a bíróság tiltsa el a cégvezetéstől Kuna Tibort, aki szerintük összesen 245 millió forintnyi hamis számlát fogadott be, és ezzel 52 milliós kárt okozott a költségvetésnek - írja a 444.